Színes, magyarul beszélő angol film – 91 perces
Rendező: Don Chaffey
Forgatókönyíró: Robert Westerby
Zeneszerző: Francis Chagrin
Operatőr: Paul Beeson
Szereplők:
John Brown: Donald Crisp
Mr. Traill: Laurence Naismith
Jock: Alex Mackenzie
Maclean: Duncan Macrae
Gordon Jackson
Freda Jackson
Joyce Carey
Jameson Clark
Bruce Seton
Greifryars Bobby, Skócia Edinburgh városának tiszteletbeli polgára címet viselő egyetlen terrier, aki kiérdemelte hűségével és munkájával, szeretetével ezt, melyet maga Lord Provost, a főbíró adományozott neki nyakörvére vésve a méltató szavakat. Már sokszor szó esett a kutyaszívről, mely az emberéhez hasonlóan képtelen elfelejteni a gazdáját. Az egyetlen és örökös társ a síron is túl.
Jock ott hagyta hatvan éves szolgálatát a juhokat, bárányokat tartó gazdájánál a Cauldbrae farmon, kutyáját a leányának adta. Elindult utolsó útjára, mint aki érzi, hogy közeledik a vég. Addig hetente az edinburghi vásárba jártak, éppen délben, az ágyúlövéskor betértek a vendéglőbe. A kutya megszökött, gazdája után ment a városba, ahol délben betért a vendéglőbe, ám Jockot nem találta. Estefelé a jószívű vendéglős észlelte a kutyaugatást, házába vitte a gyengélkedő Jockot, de mikor orvosért ment, megszökött tőle. Nem akart kórházba menni. Egy romos épületben kért szállást, ahová magával csempészte Bobbyt. Reggel már csak a kihűlt testét találta a szállásadó. Tüdőgyulladást állapítottak meg. Mivel elegendő pénz volt nála, a közeli előkelő temetőben helyezték örök nyugalomra. A kutya részt vett a temetésen, majd ráfeküdt a gazdája sírjára. Másnap ágyúdörrenéskor megjelent Mr. Traill vendéglőjében. Traill nagyon művelt emberként élte magánéletét, családját a könyvek jelentették. Örökbe szerette volna fogadni a kutyust, de az minden éjjel a gazdája sírjára feküdt. A temetőgondnoknak is gondot jelentett, mert a saját törvénye szerint a temetőbe kutya nem tehette be a lábát. Nagy munkát végzett neki, összefogdosta a patkányokat, ezért megjutalmazták, szintén örökbe akarták fogadni. A nyomorgó gyerekek is megszerették a kutyust, általuk valamennyien igaz érzésekkel gazdagodtak. „A gyerek és a kutya olyan, hogy bottal csak rosszabbá tehetjük” - szólt a nemes elveihez hű vendéglős a temetőgondnok Brownak. Mikor a gyerekek meglátták, hogy a kutya a vendéglőben csirkét eszik, meglepődtek. Mr. Traill ekkor vendégül látta az éhezőket. Egyiket másik iskolába íratta, mert okos volt, a kislánynak és társainak munkát adott.
Igen ám, de kóbor kutya a törvény szerint nem lehetett a városban, ezért bíróságra idézték a derék vendéglőst, fizesse meg az eboltás árát. Az igazsághoz ragaszkodó Mr. Traill csupán azért nem fizette ki az összeget, mert a kutya őt nem fogadta el gazdájának, ő csak enni adott neki. A temetőgondnok másnap el akarta ismerni gazdájának, s kifizetni a pénzt, de az igazságos bírót nem tévesztette meg, jól tudta, hogy a kutyának egyik sem a gazdája, szívét örökre eltemette a fekete föld. A gyerekek is gyűjtésbe kezdtek, s elvitték a pénzt a bírósági tárgyalásra. A bíró ítélete mérföldkőnek számított az angol törvénykezésben, mely mint általában mindenütt, száraz paragrafusokra támaszkodott, érzelmek nem számítottak. A kutya hűséges játszótárs, barát és odaadó szolgálóként megérdemelte az örök szabadságot. Az emberi nemesség példaképei sorakoztak fel a törvény előtt.
Bobby tizennégy éven át, egészen haláláig, 1872. január 14-ig nem hagyta el egykori gazdájának a sírját. Az emlékére állított szobor a vendéglővel szemben és a sírja a temetőben a látnivalók közé tartozik.
A filmet itt tekinthetik meg:
https://mozicsillag.net/watch-embed-390272-13077
2016. január 3.