Kohut Katalin: Köszönet a reménységért

 

 

Üres lettem. Szívem epedt,

hazugságban élt, vesztegelt.

Elillant már fény-szerelmem,

barátságod tilos nekem.

 

Emberségben hittem régen,

az ideált én megleltem

reméltem és hittem benne,

fényt éreztem kebelembe'.

 

Erőt adott, vigasztalót,

csepp szeretet éltet adott,

azt gondoltam, fontos vagyok,

de rájöttem, nem számítok.

 

Elbúcsúzni nehéz nagyon,

egyedül én ragaszkodom,

szeretet-láng kihűlt bennem,

Te tartottál még életben.

 

Gyászolok most keservesen,

emberséged nem kergetem,

figyelmedet nem remélem,

udvarias voltál velem.

 

Hazudott az éhes szívem,

becsület-láng az én hitem.

Piciny fénypont a reménység,

kihűlt csillag a merészség.

 

Talán egyszer megbocsájtod,

szeretet-vágy kívánságom.

Gondolatom Neked égett,

megköszönöm szerénységed.

 

2013. augusztus 25.