Négy barát beszélget egy ódon kastély halljában. Kinn besötétedett,
az árnyékok óriásnak, félelmetesnek látszottak. Egyedül a tűz körül
pislogott egy kis világosság.
Emlékeztek a régi időkre. Széplaky báró, a kastély tulajdonosa nagy
okkultista hírében állott. Ő kezdte a múlt fájdalmas eseményeit feli-
dézni Annáról, akit soha nem felejtett el.
- Tudjátok barátaim, kezdő ügyvéd koromban megfogadtak egy fiatal
leány mellé, akit boszorkányságért ítéltek el. Amikor meglátogattam a
zárkában, elámultam a csodálkozástól, mert olyan volt, mintha Jézus
tiszta zöld szemeit láttam volna. Elmesélte, mi történt vele. Boszorkány-
nak gondolták a szépsége és a szemei végett.
Egyik este három lator kiabált be neki mindenfélét, s aztán neki-
támasztottak az ablakának egy létrát, hogy felmásszanak rajta. Ek-
kor az égből tűz csapott le a létrára és mindhárman megégtek.
A szemben lakó ember elmondta, hogy látta a tüzet az égből,
amikor az ablaknál pipázott, mégis halálra ítélték Annát azzal, hogy
ő égette meg a latrokat.
Amikor meggyújtották alatta a máglyát, egy hatalmas fényt láttam
a tűz körül, mintha angyal szállt volna le hozzá, hogy elvigye innen.
Azóta visszavonultan élek, mert nem élhetek olyan világban, ahol
az ártatlanság bűn és gyilkosok a bírák..
Marjalaki gróf meredten bámult a tűzbe és halkan beszélni kezdett:
- Egyszer nekem is volt egy esetem, amit azóta sem tudtam elfelejteni.
kezdő jogász koromban egy temető mellett haladtam el éjjel, mikor
hangot hallottam, s megérintett valamilyen hidegség.
- Vándor, mentsd meg a lelkemet!
Bemerészkedtem a temetőbe, a kriptában egy fiatal leány feküdt hó-
fehér ruhában. Ismét hallottam a hangot::
- Vándor mentsd meg a lelkemet, mert addig nem halhatok meg nyu-
godtan, amíg a fiamat nem tudtam biztonságban, akit a pusztában
szültem egy csipkebokor mellett apám béresétől. Én elbújdostam szé-
gyenemben, fiamat egy öreg füvesasszonyra bíztam. Az ágyam mel-
letti éjjeli szekrény fiókjában van egy levél, amiben leírtam mindent.
Add oda a levelet és a fiamat apámnak.
Elmentem a javasasszonyhoz és megtaláltam a fiút, akit Jánosnak
hívtak, elvittem az apjának, aki boldogan ölelte magához leánya hason-
mását. Ekkor ismét hangot hallottam és egy hűvös fuvallat érintését.
- Köszönöm vándor, hogy megmentetted a lelkemet.
Hallgattak mélyen a barátok, még szorosabbra összehúzták a szé-
keiket.
Sompataki grófon volt a sor, hogy elmondja magányosságának az okát.
- Egyszer barátaim nekem már volt menyasszonyom, Annának hívták.
Mindig halogatta az esküvőnket, s nem értettem az okát. Olyanokat vá-
laszolt, hogy a Szaturnusz nem tűr elburjánzást, csak azt engedi átlépni
a küszöbön, aki megérett rá.
Az esküvőnk napján elsötétedett az ég, a templom, mintha feketébe lett
volna burkolva, s láttam, megszeppenve áll mellettem Anna. Amikor az
ujjára húztam a karikagyűrűt, a templom kárpitja kettészakadt. Vészjós-
lóan kezdődött közös életünk.
A nászéjszakánkon mellettem feküdt hófehér hálóingben és azt mesélte:
- Tudod vannak emberek, akik nem idevalók a földre, hanem száműzetés-
ből, bűntetésből vannak itt, de még vétkesen is jobbak, mint a földi embe-
rek. Halandóval nem házasodhatnak, mert akkor bűntetésük meghossza-
bodik, s örökre meghalnak.
Nem akartam felfogni szavainak jelentését, bár ne tettem volna.
Amikor hajnalban felébredtem, ott feküdt mellettem halottan, de mint-
ha élt volna a világ legszebb csodája.
Akkor értettem meg , hogyan kellett volna őt szeretnem ahhoz, hogy
örökké mellettem lehessen.
Izgatottan várták Koppandeky gróf történetét, hiszen tudták, óriási
teher nyomja a lelkét, aki gyorsan felhörpintette borát, hogy zaklatott-
ságát enyhítse.
- Tudjátok, sokat foglalkoztam a művészekkel. Tanítottam őket.
Egyszer egy fiatal lányra lettem figyelmes, aki tehetségével magasan
kitűnt a többiek közül, rendkívüli színérzékkel rendelkezett.
Azt mondtam, segítek neki és lejárattam őt mindenütt, eldicsekedtem
vele, úgy tettem, mintha semmit sem tudna és mindent nekem köszön-
het egyedül.
Aztán hipnózisba tettem, amikor elmentem hozzá, mert ő nem akart
velem másképpen foglalkozni, nem tudta összeegyeztetni az önzetlen
segítséget mással. Meggyaláztam. Nagyfeszültségbe került és olyan
lett, mint egy bábu, végül már az utcára sem tudott kimenni.
Egyszer elhívott magához és számon kérte rajtam, mit tettem vele,
de engem nem érdekelt, csak az, hogy tönkretegyem, s lejárassam min-
denki előtt, amerre csak megfordultam.
Aztán nem hallottam róla többé. Évek múlva találkoztam vele újból
és szebb volt, mint valaha. A barátom lett a férje.
Azóta sem tudok megnyugodni és érzem, hogy egyre jobban szeretem.
A csillagok az ő szemeit tükrözik, a fenyveserdő zöldje is szemeit jelen-
ti, mindig mindenben őt látom, minden hangban a hangját vélem felfe-
dezni. Azóta Anna az egész világ.
A barátok még hosszasan merengtek maguk elé és mindnyájan meg-
értették, hogyan kell igazán szeretni.
Írtam 1993. novemberében a Kner nyomda Kísértet históriák c. köny-
ve nyomán. Eredeti l996-ban megsemmisült, Miskolc, Benedek u. 17.