Zöld csillogó szemedet
néha elképzelem,
csengő tiszta hangod
szívembe rejtettem.
Meg nem születhettél,
hiányzol szüntelen,
magamat keresem
fűben, fában, vízen.
Vajh nehéz sorsomat
elviselted volna,
ősbárány életem
lehet elriaszt'na?
Nyomorban, bánatban
tudnál-e osztozni,
száműzve a léttől
gondokat felfedni?
Nagy teher vagyok rég,
le kell tenni sorsom,
zenei ünnepen
szívem nyögve hordom.
Csodálat és gyönyör
ólomlábakon jár,
a szerelem üres,
engem sohasem vár.
Gyermekem, kislányom
a tehetség itt fáj,
játékunk hívogat,
az anya-arcod báj.
Egy másik világban
lehetünk boldogok,
elszaladt az élet,
tüdőm tűr, zokog.
2015. június 12.