Magyarország szépséges tájait bejárni kevés egy élet. Valaha szerencsésnek mondhattam magam, apám volt a Spartacus természetjáró szakosztály vezetője. Gyermekként ismerkedtem meg a várakkal, a kék túrák útvonalaival. Most nagyon büszke vagyok apára, hogy ezeket az utakat és az évenkénti balatoni nyaralásokat meg tudta szervezni az egész városnak, a Hegyköznek és Bodrogköznek is. Minden szülő bátran rábízta leánygyermekét. A család a becsületéről volt híres. Az ősök még Szlovákia területén éltek, szerencsésebb helyzetben.
Néha átmentem vásárolni a határon Nové Mestoba, de mindig vágytam arra, hogy Kassára, ahol nagymamám rokonai éltek, egyszer eljutok.
A nagy találkozásra gondolva mai napig égeti a szégyen a lelkemet.
Válásom után idegösszeroppanást kaptam. Méltóságom, s az addigi angyali jelzőmet elveszítettem. Elegáns kosztümömeimet átcseréltem térdig érő nadrágra, farmerre, konty helyett csurkába tettem a hajamat. Összehozott a sors egy csöves fiúval, aki nem ismert engem, s talán egyáltalán nem is volt kíváncsi arra, ki vagyok. Megfogott a kék szeme, összekötött minket egy darabig a zeneszeretet, s az ének.
Baráti körével kassai utat szerveztek. Vonattal mentünk, s a városba érve gyalogosan elindultunk a helyes kis utcák közepén. Odaértünk egy zenélő szökőkúthoz, melyet fiatalok ültek körbe áhítatos arccal. Komolyzenét hallgattak. A fiúk szívéig nem jutott el a mennyei dallam, mivel végig itták az utcákat, itt is azzal voltak elfoglalva. Nagyon kirítt a társaság a megszokottól, az ott lévők lehet, hogy kitalálták, honnan érkeztünk. Miután eloltottuk a csikkeket a zöld pázsiton, összeszedtük a maradék pénzünket és ennivaló után néztünk. Beesteledett. Egyetlen vendéglátó hely volt nyitva. Ketten fogyasztottunk el egyetlen kiflivel egy ruszlisalátát. Annyira finom volt, mai napig érzem a számban az ízét.
Majd az állomásra mentünk aludni. Éjszaka jöttek a rendőrök igazoltatni. A társaság minden tagjának elkérték az útlevelét, tőlem nem. Velem még soha nem fordult elő, hogy elkérjék az irataimat. Ahhoz még mindig túl komolynak látszottam.
Így maradt meg bennem rossz élménynek a kassai kirándulás, mely lényegében a világ bármelyik országában ugyanazt jelentette volna: mámort. Ekkor kiállítottam magamról egy igazi szegénységi bizonyítványt városnézésből, mint olyan ember, akinek az ősei ott éltek. Nem láttam Rákóczi sírját, a helyet, ahol Csák Máté élt. Pótolhatatlan veszteség. Szégyent hoztam apámra, aki egykor onnan vásárolta szólógitáromat, s saját emberségemre.
2016. május 22.