- Béééla! Mit jelent neked a karácsony?
- A családi összetartozást, a szeretetet, a tisztaság fehérségét, az áhítatot...
- Ez mind csodálatos, de már sokan felismerték, hogy az év minden napján így kellene élni.
- Amit mi meg is teszünk, drága Vilma! Volt olyan valaha, hogy haraggal váltunk el egymástól, vagy valakitől, hogy aznap még nem rendeztük le a problémát őszintén? Az őszinteség minden kapcsolat alapja, így születnek az igaz barátságok, a szerelem.
- Igazad van, Bélám, mi még soha nem csalódtunk egymásban! De ilyenkor, karácsonykor a képmutató felnőttek is tiszta ruhákba öltöznek, s lelkiismeret-furdalástól vezérelve felkeresik szüleiket, vagy keresik a kapcsolatot a gyerekeikkel, rokonokkal.
- Igen, ők azok, akiknek csak egyszer van ünnep az évben. Lélek nemesítő történetek születnek meg örök tanulságul példájukból, hogy amikor olvassák őket, elgondolkozzanak rajtuk. Ha mindenki értene a szavakból, mások rossz cselekedeteiből levonná a következtetést, nem lenne gond a világon.
- Igen, Bélám, az is igaz, hogy lelki nagyság szükséges ahhoz, hogy az ember megértse más bölcs mondanivalóját, gondolatait. Pedig csak egyetlen nemességet lehet elismerni, s ez a lélek-nemesség.
Az ilyen emberek viselkedése nagyon finom, még az evésük is élvezetes látvány, ujjaikkal művészien emelik szájukhoz az ételt, mintegy csipegetnek.
- Ugyanez vonatkozik a megjelenésükre is! Légiesek, angyalnak látszanak, kirínak a tömegből, ahol megjelennek, egyből rájuk irányul minden tekintet. Kár, hogy az igaz és jó emberek méltánytalanul és sokat szenvednek, idő előtt és szeretetlenül, értelmetlenül hunynak el.
- Pedig nekik kellene igazán a szeretet! Beszélnek róla sokat, de a lélek üres, nincs felékesítve, hogy bárki nevét befogadják. Pedig a szeretet otthona a szív.
- A jóság és önzetlenség mindent megért, s ezt joggal várja el másoktól is, de általában csalódás a vég, mert szembesülnie kell az élet árnyékos oldalával, a jellemtelenségekkel, amit nem tud és nem is akar megérteni. Képtelen rá, mert nem ismeri, mint ahogyan gyűlöletre sem képes. A szeretet a szívből soha el nem múlik, legyen bármilyen mostoha a körülmény.
- Én ezt megcáfolnám, drága Vilma! Itt volt Marika, akit angyalnak neveztek a munkahelyén is szorgalma és becsületessége miatt. Mikor tönkrement, mindenki cserben hagyta, senki sem könyörült rajta. Végül olyan lett, mint egy koldus, a lánya tartotta el, ő gondoskodott a napi betevőről is. Napot nap, évet év követett, s egyre alárendeltebben vonszolta még fiatalon a testét. Kihűlt benne a szeretet a rengeteg megalázástól, értelmetlen szenvedéstől. Végül egyetlen vágya lett, hogy elköltözzön a világból jó messzire, vagy a halálba.
- A halál, a nagy rendező, hirtelen lép fel az ünnepek ellen. Ahol tragédia történik, Bélám, ott fekete karácsonyt tartanak halotti torral, már ha van miből vendégséget rendezni. Régen én is meghívtam a családtagokat ilyenkor, együtt játszottunk ország-várost, bingót, s hasonló társasjátékot, énekeltünk, zenéltünk. Azok voltak az igazi öröm-ünnepek!
- Mi kell hozzá Vilma, hogy most is így legyen?
- Pénz, drága Béla! Vagy összeadni az árát az ételnek, italnak, hogy mindenki érezze ezeknek a családi együttléteknek az összetartó erejét. Felnőttként már át kell szervezni kicsit az ünnepet, egészen más, mint amit a gyermekeknek jelent. Nem is tudják, mennyire boldogok, ártatlanok. Karácsony előtt különösen jók, mert gyermeki szívvel vágyakoznak a csodás ajándékokra, amit Jézuska hoz majd nekik.
- Mennyire szép ez a kétezer éves történet! Mikor gyermek voltam, Vilma, a hatalmas hóban kinn sündörögtünk viliakor az udvaron, hóembert építettünk, s közben be-belestünk a gyerekszoba ablakán. Mikor kigyúltak a fények, már tudtuk, hogy a csoda közel van. Ilyenkor a másik szobában áhítatosan várakoztunk, s a csengő hangjára a legbátrabb öcsém megindult a karácsonyfa felé.
- Igen, nálunk is így volt, drága Béla! Ilyenkor középen mindig az én ajándékom volt: baba, hozzá való kiegészítők, kotta, könyv. Minden könyvemet ereklyeként őriztem, s mikor kölcsön adtam néha valakinek, s nem adták vissza, elszomorodtam mások mennyire nem értékelik a magántulajdont.
- A könyv mindig értékes ajándék marad, de csak akkor, ha igazi mondanivalója van, vagyis olvastatja, gondolkodtatja magát.
- Mit ettetek karácsonykor, Bélám?
- Nálunk vilia este mákos bobájka volt a fő eledel, amit nem szerettem. De legalább tizenhat-féle süteményt sütött anyám előtte egy héttel kezdve az előkészületeket.
- Mi is magunk oldottunk meg mindent. Apa készített többféle likőrt, ribizke, eperbort, meg komlóból sört az ünnep előtt. Mi disznót is vágtunk, volt mire járnunk.
- Mire emlékszel még szívesen, Bélám?
- Arra, hogy miután átvettük az ajándékokat, nagymamáékhoz mentünk, akik a szomszéd családi házban laktak. Édesapám hozta a kezében a kis Betlehemet, melyben gipszből készített szentek, Mária, József és Jézus voltak elrendezve. Nagymama ajtaja előtt kántálni kezdtük a Mennyből az angyalt. Örökké belém égtek a szép emlékek, soha nem felejthetem el.
- Én csodáltam az unokanővérem fenyőfáját, mert ő egyedül kapott a Jézuskától plafonig érő kék desszert szaloncukros karácsonyfát. Már akkor természetesnek vettem, hogy nekem ilyen gyönyörűséges nem jár, s azt hittem, hogy azért, mert különb tőlem és megfájdult valami bennem, nem tudtam akkor, hogy mi szegényebbek vagyunk.
- Pedig úgy kellene lennie, drága Vilma, hogy aki különb, vagyis emberibb, annak nagyobb javakat kellene birtokolnia a földön, vagyis neked is járt volna a szépség, amit joggal érdemeltél volna meg. Valamikor régen talán ez így is volt, akkor még nem volt ennyi igazságtalanság.
- Az igazi karácsonyt a szívünk jelenti, magunkban őrizzük...
- Adjuk át az ajándékokat a léleknek, amire vár és amire szüksége van, a tiszta dal, az őszinte szó és a nyílt szív nemességét. Boldog karácsonyt!
2015. december 21.