Múlt roncsszirmain legelészve káoszban utaznak,
ropognak a gondolatgyilkok, dúl a háború,
lobognak testek körül a hús-égető fátyoltitkos tüzek,
körülölelnek a lángcsóvák, égből lopott átkok.
Dzsungel sűrűje megannyi fekete mágia,
teremtődnek a bacikkal a fertelmes csapások,
befedik az utcákat, tereket, élősködnek a házakban
- híveik nagy pompában, biztonságban élnek -,
„maszatos fényű levelek hullnak”,
az állatok, természet, ember
védekezésre képtelen, fejük megbénítva,
álmodják, hogy élnek, míg
a rég-eszmék hívei aratnak
pénzt és dicsőséget.
Ki veszi le a látleletet, s kinek nyújtják át
e féktelen tor-ünnepen?
2014. október 14.
Idézőjelbe tett sor Bella István verséből való