- Béééla! Harmadfokú riasztást adtak ki holnapra! Kérlek, ne menjünk kirándulni!
- Vilma, miért nem jó a hűs, kristálypatak partjánál, fenyvesek között?
- Addig is el kell menni valahogyan?
- Igen, légkondicionált autóval... Van ennél kényelmesebb? Még Buksit is magunkkal vihetjük. Igaz, nem fogunk tollasozni, focizni, csak pihenni az árnyékban és beszélgetni. Úgyis mindig az a bajod, hogy keveset beszélgetünk...
- Jó, akkor én magammal viszem a fényképalbumot és nézegetjük a gyerekek fotóit. Mégis nem lenne jobb a strandon?
- Negyven fok árnyékban, különösen a vízben! Nem akarok pecsenyére főni! És ott vannak a baktériumok! Ahányszor közös fürdőbe mentünk, mindig összeszedtél valamit! Tavaly is fél évig jártál a bőrgyógyászatra lábgombával.
- Ez igaz! Népfürdő! És milyen drága a belépő! Kettőnknek már tízezer forint és mellette még nem fogyasztottunk semmit. Nem irigylem a nagycsaládokat, meg akik tömegközlekedésen aszalódnak!
- Én sem, drága Vilma!
- Emlékszel, amikor megismerkedtünk? Előtte költöztünk ide a családdal a nagyvárosba. Furcsa volt nekem a busz és a villamos. Még a régi klasszikus divat szerint öltözködtem, szerettem a földig érő ruhákat, szoknyákat... Egyszer majdnem hanyatt vágódtam a buszra való felszálláskor, mert rátaposott valaki a szoknyámra. Majd folyamatosan tönkretették a cipőimet.
- Igen, úgy is láttalak meg téged, fekete-fehér szoknya volt rajtad és egy fehér csipkés fűzős blúzocska. Melltartó sem volt rajtad, csodálatos látvány tárult a szemeim elé! Két kis kerek dombocska között egy rózsaszínű völgyecske...
- Látod Béla, te is beigazolod azt az érzésemet, hogy a férfiaknak a látvány számít egyedül. Most gondolok vissza az érzéki csókokra. Én behunytam a szememet, te engem figyeltél...
- Minden férfi ilyen, drága Vilma. Míg ti nők átadjátok magatokat a szív-érzéseknek, addig nekünk az is fontos, hogy lássuk közben a szerelmes nő arcát, mert olyan élményben van részünk, ami feledhetetlen. Lefotózni nem lehet, amit olyankor tapasztalunk.
- Egyáltalán a borzongást érzitek, ti férfiak?
- Hogyne éreznénk! De bizonyára másképpen, mint ti asszonyok. Már nekem akkor is megdobban a szívem, amikor távol vagyok néha és levelet kapok tőled. Mi ez, ha nem szerelem?
- Azt hiszem, ma éjszaka csak mozdulatlanul fekszünk egymás mellett, miközben élvezzük a ventilátor hűsét a hőségben.
- Nem baj, szeretek veled lenni. Egyébként is csodálatosan áll rajtad ez a lenge fekete hálóing. Hófehér habmelleid fele kibuggyan, a látvány fenomális!
- Ne hozz zavarba, Béla! Egyébként tudtad azt, hogy a nők csak maguknak öltözködnek? Az a fontos egyedül, hogy jól érezzék magukat a bőrükben, hogy tetszenek maguknak.
- Ez most miről jutott az eszedbe, Vilma?
- Arról, hogy a férfiaknak a látvány a fontos. El bírom képzelni, hogyan stikálnak most a strandokon. Az interneten meg adva vannak a könnyű lányok, akikkel kiélhetik kapuzárás előtti időszakukat, vagy a látványra szükség van?
- Nem Vilma, tudod, hogy én soha nem nézek ilyen videókat, filmeket, műsorokat. A hűséges férfi valóban nem néz idegen hajadonokra, különösen nem kislányokra.
- Akkor miért nézted meg a fotóját annak az asszonynak, akivel hivatalos levelezésben álltál évekig?
- Kíváncsi voltam arra, milyen az arca, amikor valamilyen siker éri. Az embereknél az arc a fontos egyedül, a személyiség, az ember nem testi beállítottságú. Nem értettem soha, miért fontos az asszonykának az emberi barátság, úgy éreztem, összekeveri a szerelemmel. De megnyugtatlak, soha egyetlen szóval sem biztattam és nem adtam jelét semmilyen emberi kapcsolatnak.
- Nem nyugtattál meg, Béla, mert nem is voltam mérges. Nem lehet cserben hagyni az igaz embereket.
- Ne beszéljünk róla, Vilma! Vége van, többé nem jelent gondot, szívem nem dobban meg, amikor valahol meglátom.
- Szüksége lett volna barátra?
- Igen, de nagyon beteg, reménytelen a helyzete. Leírtam örökre az ismerőseim közül is.
- Te voltál az egyetlen szalmaszál az emberek közül...
- Eljátszott mindent a kötekedésével...
- Dühös és tehetetlen...
- Ne beszéljünk róla. Szerelmem!
- Igen, drága Béla!
- Holnap hajnalban útra kelünk és megyünk a fedett pihenőkkel ellátott fenyveserdőbe kirándulni, ahol friss forrásvíz folyik. Nem főzünk, viszünk magunkkal szendvicseket.
- Jó, Béla, akkor legalább kiolvasom Madam Curie életét. Nagyon lassan haladok vele, pedig hetekkel ezelőtt bele kezdtem. Minden második oldal után leteszem, majd pár óra múlva ismét elolvasom, hogy mindent megértsek.
- Másképp nem is lehet megérteni a fizikusnő életét, a lengyel történelmi hátteret és a találmányok jelentőségét.
- Utána majd megnézem filmen is, hogy minden tiszta legyen előttem és össze tudjam hasonlítani, hogy másoknak is tudjam őket ajánlani.
- Jól teszed, drága Vilma! Látod, ezt is szeretem benned, hogy ennyire sokrétű vagy, minden érdekel szinte. Én is elviszem a könyvét Márai Sándornak. Mennyi bölcsességet írt, minden mondata maga a gyönyörűség, mégsem ismerték el akkor, amikor kellett volna.
- Általában így van ez a zsenikkel. Lázban égnek, a világért forr az elméjük, megtalálható bennük az ember szerelem és forradalmiság. Ez a kettősség jellemzi szinte mindegyiket.
- Látod, míg élünk tanulunk! Úgy érzem, soha nem fogom kiolvasni azokat a könyveket, melyek értékesek, hogy kevés rá egy élet. Rövid az idő nagyon, de remélem, szeretetünk a sírig elkísér bennünket.
- Én is ezt szeretném, drága Béla! Holnap akkor hűsölünk és pihenünk! Szerelmem! Minket a hőség el nem ér...
2015. július 6.