Láttad a föld csordultig teli
méregpoharát, a bűzt és a szennyet.
Purgatóriumod apokalipszis,
hol a fehér teremtett világ
beavatásokon, szörnyeken át
eléri a sárga rózsa mennyországát,
azt, ahol várakozik
a megtisztultak sokasága.
A poklok mélyében szíved kívánsága szerint
álmodra leltél: szenvedtek az erkölcstelenek.
Ha most felébrednél, a győzelmük miatt
ismét újra halnál, nem tudnád elviselni
a fennhéjázó tor-ünnepét a tisztátalanoknak,
a fertelmeseknek, a gyilkosoknak.
Most már ők kapnak bűnbocsánatot,
tisztulnak egy hatalmas közös
emberré nemesítő áldozásban.
Akinek a szívében a tisztaság,
szenvedteti a világ,
így a boldogság szele ritkán érinti meg,
s még hálásnak is kell lennie,
hogy egyáltalán az alacsonyrendűbb élet
számára engedélyezett, s a kínok kínja.
Egyetlen örömöd Beatrice,
kit istennővé emelt az imádat.
Ha pillantásod most ráesne
a feketékre, mint Beatrice apródjaira,
dühödben lármáznál, s kiáltanál,
ami nem lenne méltó nagyságod jelleméhez.
A szerelem végzetének könnyei
záporoztak gyászos szemeidből,
megöntözted velük az anyaföldet,
s megkérdezted az égtől, miért?
Hódolat és csodálat a szellemnek,
purgatóriumodba egyszer a gonoszok
végleg haza térnek.
2015. július 16.