Szakadt foszlányokban fekszik a szívem,
kínja kiábrándultan eped egyre,
tapintat űrje tette feszületre,
sötét csillag nem mutat utat most sem.
Zavaromban nyilvánult meg beszédem,
pedig sóvárogtam egy kis megértésre,
titkos szobában egy kis melegségre,
bár nekem nem jár a szív-szerelem.
Egyszer öröm, máskor a bánat kísér,
magasság, s mélység érintés mennyit ér
felismerés még senkit nem tett boldoggá.
Ha a szerencse nem ér el soha már,
s világosság nem derül – létem az ár,
hiába kiáltom búmat világgá.
2013. október 27.