Ha egyszer még azt mondaná valaki, szeretlek, kezeimben hordanám, szívem örömmel válaszolna a szép szóra, repdesve, ujjongva tanítanám szerelemre a párokat. Amikor a szív örül, örömét megosztani kívánja mindenkivel, hadd lássák, mit jelent a boldogság, mely az egész környezetemet besugározná.
Ha a gondolataimmal úgy tudnék érteni, mint egykor mindent, több diplomám lehetne, s tudásommal tanítanám az elesetteket, a gyengébbeket, gyámolítanám a rászorulókat. Ha még egyszer friss forrásvizet ihatnék, juttatnék belőle mindenkinek, hogy ne legyen többé beteg a szennyezett víztől senki se.
Megtanítanám, hogy érdemes emberként élni, mennyi jóság, szeretet, gyöngédség lakozik a szívekben, s hogy ezen kincseket őrizni kötelesség.
Ha visszakaphatnám ének hangomat, a világmindenséget tanítanám dalolva vidámságra.
Megmutatnám, hogy mit jelent az anyai törődés, hogyan kell álomba ringatni a kisgyermeket csengő énekszóval, s milyen az aggódás gyermekünk miatt. Példának tenném a gyermek nevelést, rávezetném a szülőket, hogyan éljenek olyan szerelemben családtagjaikkal, ahogyan én éltem egykor gyermekeimmel. Megismertetném velük a nyelvi, zenei játék örömét, a közös játékét. Ha még egyszer olyan boldog lennék, arcomra ráróná nagybetűs bélyegét az érzés, mit a család jelent, melynek szálait nem szakíthatja senki szét. Kívánságaim teljesülésért ezerszeresen megfizetnék és soha nem mondanám azt, hogy elég! Bárki zörgetne ajtómon, mindig nyitva lenne gond, s bánat előtt, amiben tudnék, segítenék.
Három kívánságom volt régen, melyet egy talizmánra írtam: munka, gyerekek, gyógyulás. Nincsen fontossági sorrend, mindháromra egyaránt szükség van. Munkára, hogy megélhessek, gyerekeimre, s nekik rám, egészséges édesanyára, aki miatt többé nem kell aggódniuk. A gyógyulásban benne van a teljesség, ha egészségem lenne még egyszer, én lennék a leggazdagabb az egész világon.
2009. február 18.