Hármasban éltünk mindig.
Gyászvirág nőtt szívemen,
mikor tombolt a féktelen szélvihar,
mely megvette a sötét lelkeket.
Acélos tengernyi vaskáosz
hosszabbít és ül tort
a magyarok fölött.
Az új áldozat a tiszta ember.
Szürke szőnyegfelhők
borítják a városokat,
ahol a téboly átcseréli
a lakókat csapásokra.
Aki szeretett eddig,
titkon sírba került.
Megolvadt a jég szívemen
egyetlen emberi szóra
pár esztendeje,
áradt a szó a rémségekről.
Menekül a jóság,
idegen világról álmodik.
Itt a förtelem arat,
nincs kegyelem,
a karmikus Sátán népe
diadalt ünnepel,
legyőzték az embereket
ezer éves apokalipszisükkel.
Édes nektár helyett
savanyú lehelet árad,
míg fogságban a test,
a romlás fekélyez.
Könnyem rég elapadt,
az emberi szenvedés
ötven éve túllépte
a tűréshatárt.
Hárman vagyunk most is,
áldozatok árnyékok helyett.
A csillagok földre hulltak,
a játszótér leszakadt hintája
hídja az elvetett sorsoknak.
2016. december 14.