elemészt
veszteségemen sopánkodik az élet
sohasem üdvözölt
az összhang sötét és károg
a tünet hosszú halódás
könnyedén nyújtom feszülő kezeim
arcomon konok büszkeség
nem kértél szerelmet
a gyászom riasztott
nem ölelhettél csontkezű halált
menedék-lakod bezártad
nagy a különbség köztünk
te szabad vagy
én örök-cellámban
fojtogat a vég
2016. április 27.