- Béééla! Képzeld, Mariska hatezer forintos díszt vitt ki a temetőbe, alig bírta magával cipelni!
- Minek, ellopni?! Rossz bele is gondolni, hogy a barbárokat egyre jobban szaporítják az egész világon. Talán még ennének is a sírokról, ha odahelyeznék nekik az ennivalót!
- Honnan is tudnák, drága Béla, mit is jelent a szívvel való életérzés!?
- Ezért barbárok! Lelopják a sírokról a virágokat és eladják másoknak. Meggyalázzák a halottakat is.
- Nem csodálkozom ezen, Béla, hiszen nem tudják, mit jelent emberként élni, pedig a százharminc éve ideözönlött legalacsonyabb kasztréteg már kilencven éve nemesedik. Mire mi kihalunk, talán emberré is válnak.
- Akkor majd, drága Vilma lehet tor-ünnepet tartani a temetőkben is, a túlvilági boldogság ünnepe, a Halottak napja is feledésbe merül.
- Visszajön az egész világon a kelták és régi népek ember áldozó halotti ünnepe.
- Igen, már a gyerekek is Halloweent tartanak az iskolákban. Nem is fogják fel, nem magyarázzák meg nekik, hogy ez az ünnep a sír és pokol népéé, ők jöttek ki a sírokból régen a Halottak napjára, hogy ember áldozatokat válasszanak maguknak.
- Kész horror! Nem véletlen szeretik az ilyen filmeket is, már nem riadnak vissza a vértől sem, sem a bűnözéstől. Most mindenütt az alvilág érvényesül és szedi az áldozatokat.
- Vámpírok, boszorkányok, démonok, mini szoknyás ördöglányok lejtik a dervis táncot a tisztesség és becsület előtt és rengeteg csápolójuk van. De előásták a halál népeit is, a sziklai eleven halottakat, a pincés népeket, s még felsorolhatatlan a berendezése a világ végének. Késik a megoldás.
- Nincs ki magyarázatot nyújtson az eseményekhez, megállt minden már majdnem hatvan éve, azóta tombolnak és hosszabbítanak.
- Most telefonált anyuka, hogy édesapám és öcsém sírját megrongálták. Olyan hatalmas lyukak lettek a sírkövön, melyek csak idegen kéz által jöhettek létre, mintha valamilyen eszközzel verné valaki szét a sírt.
- Nem is tudom, Vilma, mit tudnánk tenni, hová is forduljunk ez ügyben?
- A rendőrség tehetetlen. Mikor pár éve a temetőben jártam, minden fel volt dúlva és összelyuggatva, ismeretlen nevűek kerültek frissen eltemetésre nagymama sírutcájába. Valamikor az volt a gyermekek temetőrésze. Áhítattal és szomorúan néztem végig kislány koromban a gyereksírokat. Némelyik fölé angyalszobrot állítottak. Megnéztem a fotóikat, csodálatos gyerekek voltak. Nem értettem a halált, egészen addig nem szembesültem vele, ameddig apámat elveszítettem. Csak álltam a sír mellett némán és nem tudtam sírni, belém rekedt a szó, egy érzés kiszakadt a szívemből.
- Igen, a halál titokzatossága ismeretlen az élők világában. A régiek, drága Vilma általában végelgyengülésben hunytak el.
- Emlékszem, amikor az egyik gyerekkori beszélgetőtársam, Tulpa bácsi elaludt. Mentem át reggel boldogan, s Tulipán néni, ahogyan hívtam őket szájára tette a kezét és halkan súgta, hogy Tulipán bácsi elaludt. Benéztem a szobába és ott feküdt az általam csodált nagyapa az ágyon. Nem tudtam, hogy ez a halál.
- Igen, ilyen volt régen. Tudod, Vilmám, vannak véletlen balesetek is, de még több az italos állapotban és figyelmetlenül elkövetett, aminek az oka az egyén saját maga. Mindent meg lehetne előzni óvatossággal. Rengeteg a hirtelen halál, láthatod naponta, vagy hallhatod, ha még képes vagy arra, hogy megnézd a híradót.
- Nem nézem évek óta tudod, Bélám a televíziót, nem bírom feldolgozni a történteket. Azért nem vagyok vak és itt élek, szót kellene emelnem valahogyan, meg kellene értetni mindenkivel, hogy elég volt a szörnyűségekből!
- A balesetek mellett arat a szívinfarktus, az agyvérzés, a rák és különféle új betegségek, melyek régen nem léteztek. Nagyapáék korában a TBC vitte az embereket, az ország összes kastélyában tüdőkórházakat tartottak fenn. Micsoda pazarlása ez az életnek!
- Mindig a jók halnak meg, nem értem...
- Senki sem, drága Vilma és nekem nem magyarázat a túlvilági élet. Egyszer élünk és jogunk van ahhoz, hogy életünkben boldogok és elégedettek legyünk. Miért kellene szenvednie a jó embereknek, miért nem a gonoszoknak?
- Pedig az okkultista tanítás szerint a gonoszoknak kellene tisztulniuk, hogy egy másik dimenzióba lépjenek, szenvedéssel, előző életük tetteinek függvényében, visszakapva mindazt, amit mások ellen elkövettek.
- Külön kellene választani végre a sötétséget a fehérségtől, mert a kettő nem ugyanaz és nem élhetnek egy népként sem. A sötétség olyan erő, ami mindent feldúl, tönkretesz, gyilkosokból és fékezetlenekből, fajtalankodókból áll. Én bevezetném ismét a gyilkosok országát számukra.
- Jó messzire kerültünk a Halottak napjától és a kelták halotti ünnepétől. Lényegében mindkettő ember áldozatot jelent. Szó szerint értsd, a csodálatos föld olyan lakóhely lett, ahol az ember áldozat.
- Ezért nem tartok Halottak napját, mert a szeretteim a szívemben vannak, legalábbis, amíg én élek. Naponta velük kelek és fekszem, bennem léteznek tovább. Akkor megyek a temetőbe, amikor időm engedi.
- Nem helyes szó rá az ünnep, mert ebben a szóban a varázslatos csodavárás van jelen. Akkor lenne értelme a Halottak napjának, ha a világon minden megmaradt jó ember egymással kezet fogna az emberség és a szeretet jegyében.
2015. november 2.