Töviskoszorús szívem vándorol,
egy labirintus mélyén esdekel,
szabadságért, szépségért araszol,
már régóta egy helyben vesztegel,
a jelmez-sokaság feldarabol.
Szalagon írva: hosszútáv-futó,
kék a színe, jutalmam feszület.
Nem jó, ha a kufár írástudó,
írja iszonyt, oda a becsület,
hideg ölel, örök az őszutó.
Árnyékok játéka voltam régen,
közöny sért-, s vastaps rivalgás kísért,
tükröm töröm, nem ismerős képem,
restellem magam a szégyen- hírért,
angyalrajt sem észlelek az égen.
Jegenyesort látok, kulcsos kaput,
végre egy menedék, mennyország vár?
A föld kivetett, szívem hazajut,
szeretet szere az egyetlen ár,
szabadulok, lelkem a fénybe fut.
2016. február 9.