Pasticcio
„Reggelre én már messze futok
S bomlottan sírok valahol: „
a sírban egyedül én állok,
vonat sehol sem zakatol.
Rájöttem, teherként nélküled
felgyorsult az elmúlás,
tetemként itt várok, s szívedet
kokettáltam, ez nem vitás.
Mentségem nincs erre, perel szám,
de esd érted a szeretet,
óriás hevület, égő láng
kínoz, itt más nem, nem lehet.
Vasvonat elütött rég engem,
sorsvonatom a feszület,
sín között figyelek feszülten,
tán egyszer lesz szőlő szüret.
Hullaszag és dögszag terjed itt,
a szerelmem még fogva tart,
bocsáss meg, bókoltam valamit,
nem érint más, enyém a lant.
2015. március 8.
Idézet: Ady Endre A Gare de l’Esten