Ázom és fázom. Ónos eső mossa arcomat,
a fagy jóskristálya nem mutatja jövő-utamat.
Hatalmas mennydörgés a csend, mely körülvesz,
gerincemnél nem jellemhiány, villám mételyez.
Csámpásan rovom emlékek között napjaimat,
remeg a láb, akár a szív a történtek súlya alatt.
Voltál békesség, remény és ígéret, jövőm fénylett,
ne akarj emlékké válni, ne mondd, hogy meglett,
hogy véget ér egyszer is! Miért sajog a szeretet?
Emlékvihar könnyei közt áldottam a nevedet.
2015. január 24.