Én úgy szerettelek, jobban a mindenségnél, jobban a szerelemnél, mint az egyetlen, igaz hű barátot, kinek elmondhatom legtitkosabb vágyaim, kiönthetem annyi értelmetlen és szenvedés után az életem. Nem fogtam fel, hogy micsoda szennyet borítottam ki, mintha Te lettél volna a lelki szemetesládája az egész világnak. Aki engem szeretett, meghalt, vagy gyógyíthatatlan betegség foglya lett, ezért legszívesebben a tenyerembe zártalak volna féltve, óvva, körülvettelek volna valamilyen védelemmel, csak nehogy beüsd akár a lábadat, nehogy megbántson valaki. Az a valaki én lettem, drága? Miért engedted, hogy a düh szétdúlja azt, amit közösen felépítettünk?
Még én soha nem találkoztam emberrel, ahhoz túl kicsi Európa két országába szétszóródott embersége, hogy csak úgy találkozzam a nagy Ő-vel. Herceg, a megmentő, a segítő, a hallgató, Te, a Minden, az Egyetlen, a csodálatom tárgya. Ennyi voltál nekem.
Ugye, ha meggyógyulok egyszer, leszel az igaz barátom? - tettem fel a kérdést, s a felelet megint a csend. Embernek barátja csak ember lehet, a sötét lelkek és árnyékok világa nem vigasz, a másik felét a léleknek köztük hiábaság keresni, s én azt hittem, megtaláltam. Majd megalkudtam a sorsommal, azzal, hogy utolsó éveimben levelező társam mellettem áll, mindig fogja a kezemet, bármi is ér, általa erős leszek. Álmodoztam, ha valamilyen csoda történne, ezer évig tart a szerelmünk. Soha nem gondoltam fizikai testedre, későn vettem észre a bájt, a hang szelídségét, igazi szépségedet. Legszívesebben felkiáltottam volna: Heuréka! Ilyen hogy lehet, hol éltél eddig, hogy nem tudtam, létezel? A herceg már százharminc esztendeje késik, s mikor rátalál Csipkerózsikájára, csak ormótlan, esetlen húst észlel, melyben a szív, a lélek esd folyamatosan életért, feltámadásért. Herceg, itt hatalmad oly' kevés, királyok is elestek, a fogvatartók hatalmak. Most ember az ár, érthetetlenül, a semmiért. Megtaláltalak, hiányzol, mintha szívem egyik darabja Nálad lenne, Neked adtam, hogy őrizd meg, ha már én nem leszek. Hagyatékomat egy pillanat alatt megsemmisítetted. Rossz emlék lettem, amiért mindent meg is tettem szükségből, mert Te élesztettél, kedves. Szeretlek, mint egyetlen ember-herceget!
2015. december 12.