„A habok oly halkan susognak,
Mint a haldoklók ajkai,
Kik jobb világ titkába látnak,
De nem bírják kimondani.
Mentő hajót várjunk-e még,
Ha durva szirtbe ütközött?
Választanánk – ha nincs egyéb –
Halál és őrület között?”
Vajda János: Hajótöröttek
Kohut Katalin: Elvesztem
Elvesztem, félelmem rég süllyed,
lélek-vesztő tehersúly nagy,
potyog a könnyem, szemem dülled,
arcod bús káprázatként ráfagy.
Ki keres, s talál meg gyász-éjen?
Szívem féktelen aratja,
toroz, vigad őrültségében,
halál létem megragadja.
Titkokat remegve osztottam,
halkan morajlott víz-hullám,
örök-frigyünket felbontottam,
felperzselte múltam vulkán.
Partra lendít legyengült karom,
terheim velem tartanak,
bízik végzetes sorsom vakon,
álmaim már nem hajtanak.
A mélység meséli életem,
szememben megtört pillantás,
gyászszalag sötétlik képeden,
morzézik néma sóhajtás.
2015. május 19.