Elbújdosom szégyenemben,
hazám megvet engem,
búsan dalol a szívemben
szomorú énekem.
Árva lettem, sajog a szó,
oda az életem,
vár reám a fekete tó,
befogadja testem.
Nincsen ember, ki vigasztal,
zokog bennem a lét,
itt senki már nem marasztal,
bánt ez a szegénység.
Madár leszek, elszárnyalok
a csillagos égig,
talán otthonra találok,
s szeretnek majd félig.
Egyik része a szívemnek,
a sebes itt marad,
emléketek tüskéimnek
hírére megszakad.
2014. december 2.