Világ kezdetén ismertél engem,
éjjelente ott voltál mellettem,
vigyáztál rám, mint régi álomra,
megszülettem ének dalodra.
Másfél évesen szívemből daloltam,
Medúza lényedbe boldogságot loptam.
Rólam írtad a szélben szálló dalokat,
szerelmed hajnalként ébredő áhítat.
Ismételték a nekem írt csodákat,
összetörtek, szívem rég elfáradt,
vártam segítséget negyven éven át,
de nem talált az égben igaz barát.
Elbúcsúzom vízi táncsor tőletek,
vigyétek el messze az éneketek.
Volt egy ember-lány, ne feledjétek,
aki szívében élte az életet,
s mikor bekövetkezik a vég,
zenéitek harsogja örökké – elég!
Ember-szívre többé nem támadnak,
világ vége után húsz éve vigadnak.
Aggtelken hangverseny nem lesz már
a holt zenészeknek emléke messze jár.
Én is ilyen halott vagyok rég,
megérdemeltem, szívem dala a vég.
2014. április 4.