Kohut Katalin: Egyedül a világon (szonett)
Egyedül állok ion oszlopomon
bárányfelhők között világ felett,
középütt aranylás, mint homlokomon,
hívogat a múlt, vég elrendeltetett,
jövőm hová vezet, még nem tudhatom.
Talán felélednek régi őserők,
eljönnek értem, majd eggyé támadunk?
Arcomat már nem árnyékolják redők,
örökké győztesként együtt maradunk?
Állok a világ felett egymagamban,
szólít a csendből mennyei égi hang,
szívem repdes békére egyhuzamban,
rászállott nyugalom, szól lélek-harang.
Kedvesem, felhős utamon kereslek,
szólít a mindenség, néven nevezlek.
2014. május 29.
Címkék:
egymagamban | csend | mennyei hang | szív | nyugalom | kedves | mindenség | szonett | vers