Alattam a múlt sötétlő mélysége tátong,
lebegek vékony faágon sziklaormokon,
látom óriás arcod, a reményem lázong,
hogyan lehetsz enyém örökké, még nem tudom.
Szemeid boldogak, látomás, valóság ez?
Nélkülem van élted, a gondolat fogva tart,
vagy szárnyalsz szabadon, s utunk egymással meglesz?
Egek férfia, szíved emel fel nemes kart?
Nézlek gyönyörködve, míg egyensúlyoz testem,
terhem hatalmas, amely halálba taszíthat.
Szerelmem voltál, a megmentőm, az egyetlen,
megértetted, baj, az emberség nem taníthat.
2015. február 22.