Felzokog Dér Kata mélyében sötétnek,
sors-kerekén bilincs, szívén gyász kötésnek,
s mert siker nem járt, sem tiszta dal, s ének,
alkonyul az élet, dalolnak szirének.
Közöny bántja szemét, tilos a szeretet,
régen várakozik, üzen is eleget,
hívja a megmentőt, várja a szerelmet,
ki lehet, ki rabot fogságból megmenthet?
Szél Karcsi meghallja az üzenet-titkot,
elköti a lovát, befogad egy hintót,
kardját felcsatolja, mely erős lánggal ég,
ilyen hőst nem látott sem a föld, sem az ég.
Sötét Dér vár előtt bűzös, nedves kútban
a rémség őrködik, de Karcsi-hős bútlan,
megütközik vele, fejét lesuhintja,
másvilágnak zárját ezzel így megnyitja.
Várnak rá még kígyók, állatok elegen,
felvonulnak együtt fekete keleten,
a vitéz nem hátrál, jó lehet a győztes,
kibogozva szép Kata kezében a szőttes.
Vágja tűzkard élre gonoszok seregét,
tűzre veti jelen megannyi szerepét.
Egyszerre csak csengő dallam száll az éjben,
a rab lány éneke terjed el az égben.
Megmentő hős lovag szíve is meghajol,
Szerelem feltámad, két karjuk is karol,
oly' szorosan egyek örök frigyet kötve,
csodálja a világ pompás ruhát öltve.
A hintóba ülve szabadon szárnyalnak,
a madár kísérők szép himnuszt dúdolnak:
éljen Dér Kata és Szél Karcsi szerelme,
véget ért a földnek sötét veszedelme!
2015. július 6.