„Napokra elfeledtelek, döbbentem rá egy este,
üres zsebemben álmosan cigarettát keresve.”
Pilinszky János: Miféle földalatti harc
Évek óta mételyez egyre Tőled az elszakadásom.
Nélküled egyetlen futó pillanatig, napig sem bírtam,
hiányod gyermekként zokogott fel bennem, míg a fájdalom
erősen mart, égetett, mint a sav, földre rogytam aléltan.
Majd, mikor kegyetlenül hetek óta csak a csend válaszolt,
majdnem megsemmisülten a halálba menekült szívem -
közepén egyedül a Te neved aranykézzel írva volt - ,
bizalmam ekkor végleg megrendült és meggyengült, s a hitem.
Napról nap és évről év így követett, s végül megértettem:
nem szeretsz, nem rejtettél soha mélyen a jóság-szívedbe
és fájt a lemondó emlékezés, ürességbe révedten
virrasztottam éjjelente, zsebeimben cigit keresve.
A cigaretta lett egyetlen hű társam, lelki vigaszom
a hosszú időtlenné dermedt csendes hallgatásod közben,
s nem értettem, két kezed emberségből miért nem válaszol,
nem érezted soha, nélküled a reményt elveszítettem.
Gyilkosnak, erőszakosnak éreztem vádolva magamat,
mert megfojtottalak a csodálatommal, rajongásommal.
Ekkor enyhítettem a szorítást, a szárnyalásod szabad,
csak végleg kiürültem, itt vagyok éhesen és szomjasan.
Szükségem óriási teher: szeretetedre éhezem,
már ünnepi ruhám is szűken mered rám és csak dagadok,
megvonva már tőlem mindenik csodás és titkos érzelem,
míg napokra feledtelek, közben szívem csendet ringatott.
2014. november 10.