Évekig sikoltott bennem hiányod,
sótlan ettem a szerelem levesét,
míg rájöttem arra, soha sem bánod,
ha egy ember nem keresi kedvesét.
Eget ostromolt csendes szenvedésem,
két kezem és szívem feléd nyújtottam,
vártam a percet, legyen születésem,
váljak emberré és létem nyaggattam;
kérdezem a fákat, hátha üzennek,
hogy megtudjam, lehet-e közös utunk,
kérleltem a napot, szelíd reménynek
lángja érje szíved, hogy összebújjunk...
Legyünk sors-utazóknak menedéke,
csak szeress engem, szentélyemnek éke.
2014. május 23.