Bölcsesség a mai harmóniakártyám jelentése. Miért van rá szükségem? Hiányzik, amikor pontosan éjfélkor nem kapom meg az aznapi üzenetet. Megerősítése kell annak, hogy még élek, még itt vagyok, bár roncsként. Éppen a napokban írtam egy verset arról, ha most is kislány lennék, babáimat megfüröszteném, ruhájukat kimosnám, kivasalnám, hajukat megfésülném, sőt még akkor is volt erre lehetőség, amikor valóban bepiszkolódtak. Meg lehetett őket mosni. De a mocskot a lélekből, a szívből, a testből, ami egyetlen életű emberként ért, mi módon lehet megtisztítani? Különösen akkor, amikor mindenki, aki megtudja, mi történt, eltaszít, mint egy szükségtelen terhet, amit le kell tenni.
Csalódtam az emberségben nagyon éveken keresztül. Nekem az emberség felette állt a karriernek, a diplomának, az érdeknek. Nem keresem többé az embert a földön, mint ahogyan húsz éve megfogalmaztam, hogy nincs hű barát a világ féltekén, menekül az ember, menekülne, ha lenne befogadó bolygója, ha érte jönne valaki. A földön megszűnt az emberség, karmikusok és árnyékok teremtett népének világa. Néha elcsodálkozom, hogy sírni tudnak, vannak érzelmeik, sőt szeretetre is képesek, érzelmi végletekre. Mi szükség is volt emberekre egyáltalán a világnak, ha megvádolták őket tökéletességgel, szépséggel, tisztasággal, melytől meg kellett fosztani?
A mai napi bölcsességem az lenne, hogy az ember a természet tökéletes képviselője, s minden, ami természetellenes, egyben ember ellenes is, mégis annyira parányi része a nagyság a földnek, hogy szabad szemmel alig észrevehető. Meg egyébként is az emberek szívére és hatalmára rácsodálkozni illik, megismerni és szeretni, mert szeretet nélkül elsivárosodik a szíve. A legfontosabb, amitől megfosztva éltem mindig, a szeretet. Kétszer képzeltem be magamnak, hogy engem lehet szeretni, még ilyen állapotban is. Érdekes, hogy míg mindenki észreveszi a külső-belső szépséget, a tiszta hangot, mégsem vigyáznak az értékekre, egyetlen vágyuk, hogy a testét besározhassák, hogy lealacsonyítsák magukhoz, hogy ékességeitől megfosszák. Meg a másik dilemma, mégpedig óriási, hogy a szeretetre, az utolsó pillanatig önmagához hű emberkékre nehéz ráismerni, csak egyet láthatnak a közömbösök és tönkre tevők: tűrnek, némán és kiszáradt szemekkel. Mivel értetlenül néztek minden időben szemben az őket sanyargatókkal, nem tudván arról, hogy vannak, szívük idő előtt felmondta a szolgálatot. Nem alkalmas ez a világ és méltatlanná vált emberek ellátására, akiket csúfoltak még a szorgalmukért is, nemcsak a tisztesség és becsület miatt.
Sok-sok bölcsességet lehet tanulni, a legnagyobb, amit képviselhetnek az, hogy amilyen tökéletes a természet minden apró atommagja, melyben egyetlen sérült sem található, olyannak kell lennie a világnak is, benne minden létezővel. Ha egyetlenegy apró részecske az egészet megrontja, akkor ez ugyanígy vonatkozik a társadalmakra, országokra, népekre. Az emberré nemesedéshez nem áldozásra lett volna szükség, hanem tanításra, példamutatásra, amire egyedül az emberek lettek volna képesek, s éppen őket fosztották meg az értelmiségtől is. Nyomorba döntésük, dolgoztatásuk erejükön felül, meghurcolásuk és megalázásuk mutatja, hogy jelenleg és a múltban is milyen színvonal az uralkodó az élet minden területén, legyen az iskola, média, művészet. Néha könnyet csal a szemekbe egy-egy megható jelenet, de mindez fantázia. S megtanultak együtt érezni azokkal, akiknek valójában nincsen rá szükségük, az igazságot eltemették az emberséggel együtt.
Vegyük a diplomásokat. Már az egyetemeken komoly beavatáson kell keresztül menniük, már ha odáig eljut a gyerek tisztán és becsületesen, mert éppen olyan volt a családi háttere. Itt nemiségét, erkölcsét, emberségét próbára teszik. Sokan végig torozták, itták az egyetemi éveket, másokat erőltetnek, mert giccs diplomásnak lenni. Azt hiszem, a giccs fogalmában minden benne van. A diplomásoknak kellene képviselniük az emberi nagyságot minden helyen, orvosi, tanári hivatásban éppúgy, mint az igazsághozók körében. Az erkölcsi tartás nem egyenlő a beképzeltséggel, a karrier építéssel, a jótékonykodás nem egyenlő a szívjósággal. Aki valóban jót tesz, az titkon szokott cselekedni, hogy senki se lássa meg, mert nem szereti a hálálkodást.
Szomorú, hogy irodalmi helyeken beavatási megalázásnak teszik ki a mimóza művészeket, hogy tönkre tegyék őket.
Miért van szükségem a harmóniakártya üzenetére? Mert igazolást várok egy láthatatlan segítőtől, hogy még élek, bár mindenki által kitaszítottan, lenézetten, leértékelten, mert a bizonyítéktól, mint szükségtelen rossz tehertől meg kell szabadulni, nem szabad rajta senkinek sem segíteni még szép szavakkal sem. Tilos a szeretet, a tisztelet és az emberség, mert így emelkedtek emberi jólét szintjére kelet népei. Nincs és nem is lehet igaz barát, akivel mindent meg lehet beszélni. Az állapotom megismerése egyenes arányban vezet a cserben hagyáshoz. Nagyon régóta tart és kibírhatatlan még a gondolata is annak, ami történt. Felfoghatatlan és érthetetlen. Pár éve bizonyítottam, hogy én is fontos lehetek, még így. Naponta levélre vártam, amit kizsaroltam valamilyen indokkal. Erre azt mondanák a szakemberek, hogy depresszió, szükséges volt az életben tartásom. Remény a reménytelenségben. Szégyellem a gyengeségemet, hogy ennyire kapaszkodtam. Egyetlen ember volt életemben, s amikor már az ember is eltaszít, ott nagy baj van, szükségessé vált, hogy mindenki letegye a terhemet, hogy valamiképpen vége legyen az áldatlan helyzetnek, amibe kényszerítettek. Most már ember hazám, otthonom már régen nem létezik. Kikényszerített érzelemmel egyetlen vágyam az örökre megszűnés. Már nincsen tiszta hangom évek óta, mely felhívná bárkinek a figyelmét, mely szívből szól, már testem nem tükörképe a szívemnek. A sötétség örök győzelmét ünnepli az emberek felett.
2015. július 4.