Huszonöt év szerepekről szóló írásait
hanganyagommal együtt bezúztad,
megsemmisítettél véglegesen.
Megőszült hajjal, szorongva
gondolok a gyomokra,
melyek értéktelennek kiabáltak,
megaláztak naponta, mint sötétségek,
iszaptól hányt fellegek.
Az idő szalad,
a gaz marad,
a gaz marad.
Kértem segítséget, a válasz tűrnöm kell,
vagy megszokik, vagy megszökik
a felbolygatott igaz ember.
Mindenkiből kihoztátok a dühöt,
egy év hiábavaló érv és méreg,
mellyel megjutalmaztátok
értéktelennek mondott életművem.
Bölcs ember lettél az elme szemében,
az ország így már soha nem olvassa
a végtelen apokalipszist.
Az idő szalad,
a gaz marad,
a gaz marad.
Két éve szakadtam el tőled,
végtelen volt a szenvedés.
Alárendeltként és lenézettként
bizonyítottam, én is számítok.
Tévedtem, csak a féktelen
aratja a jogokat és sikert.
Belém gázolt egy éve,
kitiltottatok helyette.
A hegybe készültem napokig
megsemmisíteni önmagam.
Az idő szalad,
a gaz marad,
a gaz marad.
A siker ember csápol mindenkinek,
a nemes növényeket lenézi,
múlttal és művészettel vetekszik
a jelen énközpontú népe.
Ez a torz világ, mely fejtetőre állt,
s mesterségesen emeltek
jelentik az értelmiséget
nem az én világom,
csak mesélek és várok,
bár a tisztesség embert aratott.
Az idő szalad,
a gaz marad,
a gaz marad.
Felemelem az 1961-es sétapálcám,
mely alól burjánzik
a jóléti megváltottak serege,
varázsolok vele új világot,
hol az ember nem áldozat,
szükségtelenné válik a szó,
szív-törvények igazgatják
a világot és az emberség
a gazoktól végleg elszigetelődik.
Velem gyorsan robog az idő,
egyszer tán megáll,
üzenete messzire száll:
az idő szalad,
az igaz marad,
az igaz marad.
2015. május 4.