Kohut Katalin: Az Idő int
Szívemben vagy az öröm és bánat,
egyszer zokogok, máskor nevetek én,
lelkem hív, de nem járok utánad
örök-lakóm, te a világ féltekén.
Bizalmam hatalmas, hőn szeretlek,
hiányod dermedt csend, hang nélküli szó,
erőm karjai tőled eredtek,
„azóta” lettem állandó búcsúzó.
Láthatatlan fonál köztünk izzik,
lelkendezik velünk a vénséges föld,
csillagok ember-létünk irigylik,
bólogat a frigyre ezer éves tölgy.
Napkincsem neved, egyesül az út,
Az Idő int, minden perce hozzád fut.
2016. február 15.