"Az a nap, amelyik nevetés nélkül telik el, elvesztegetett idő."
Nicolas Chamfort
Olivér már első osztályba járt. Éppen az Idő mértékegységét tanulta, megkapta karácsonyi ajándékként élete első karóráját. Már korábban megbarátkozott a faliórával, melyből óránként kiugrott a kakukk, s ő örömmel számolta, hány óra lehet. A csörgőóra is érdekesnek tűnt, most éppen arra várt, hogy tizenkét óra legyen, ugyanis akkor jönnek születésnapját ünnepelni a rokonok, köztük ujjongva szeretett keresztapja. Még ráért készülni, úgy látta az asztali órán, még csak nyolc óra múlott. Ebédig majdnem négy órát kell várakozni, van ideje bőven ellátni a kötelességeit, melyeket elvállalt, míg édesanyja az ebédet készíti, édesapja az udvari munkákat végzi. Szobája padlóján szétterítetette füzeteit, könyveit, darabig elnézte a következő leckék képeit, az ellenőrzőjét a piros csillagokkal és az egyetlen feketével, amit éppen az Idő fel nem ismerésért kapott. Összekeverte a nagy és kismutatókat is, nem sikerült megjegyeznie, mikor van negyed, fél, háromnegyed óra. Az egész órákat ismerte fel egyedül.
Felnézett időnként az órára, fél kilencet mutatott, még mindig messze van dél, sokára lesz megterítve az ünnepi asztal. Rajzolásba kezdett, áhított rollerjét vázolta fel egy rajzlapra. Majd szétpakolta az összes játékot a polcokról, gondolta, tizenkét óráig van idő kitakarítani. Még szépen fel is akart öltözni az új, karácsonyi ünneplő ruhájába. Talált egy tábla csokoládét, elmajszolta. Arca teljes egészét összekente, haja borzos volt, olyan, mint aki most kelt ki az ágyból. Szerecsennek is elmehetett volna, mintha barna cipőbokszot kent volna az arcára. Kilenc órát mutatott az óra. Sóhajtott egyet, már soha nem lesz dél, s egyetlen mozdulattal lesúrolta íróasztala tartalmát, a lámpa hatalmas robajjal hullott a padlóra. S ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, s ott állt az egész család kacagva és nevetve a rendetlenséget, a torzonborz és maszatos Olivért meglátva. Édesanyja finoman odaállította a nagytükör elé szembesíteni arcképével. A fiú dadogva hajtogatta: - Még csak kilenc óra van! - s rámutatott az asztalon lévő órára. Ekkor már nevető görcsöt kapott az egész család, ugyanis Olivér fordítva tette az órát le, s mikor az kilencet mutatott, ami a fordított hatos lett volna, éppen tizenkét óra volt. Az Idő megmutatta igazi hatalmát, amiért érdemes volt a születésnapot ünnepelni: a nevetést, mint szeretet képviseletét.
Olivér egész életében pontban tizenkettőkor megállt egy pillanatra és visszagondolt hetedik születésnapjára, a fekete pontra és a fordított ébresztő órára. Ilyenkor szíve a család szeretetével telítődött és jól láthatóan elmosolyodott.
2015. január 17.