Termékenységed és vajúdásaid miatt
nekünk szeretetet adni soha nem tudtál,
bár magyar ember anyaként szíved felvirradt,
s a föld igényében anya-éneket fundált.
Tiszta dallamod hangja vezette lelkemet,
az élet riadt képekkel, történéssel várt,
szép zöld szemed jelezte az igaz kellemed,
gyerek lettél, s a féktelen szüntelenül árt.
A világban számtalan anya tud ölelni,
jégkézzel bántottál, én simításra vágytam,
nem háborogtam és jogom nem volt kötelmi,
tűrtem, s múltadba magam mélyen beleástam.
Most a fájdalom ünnepel, megértelek már,
aggódom érted, félek, hogy elveszítelek.
Az igazat egyszer megtudod, nagy lesz az ár,
s akkor az arcom tán a szíveden díszeleg.
2015. április 29.