Angyalként élte földi életét,
míg legyőzte sötétség tiszta létét,
s keblébe fészket rakott a kétségbeesés,
szeme könnyeiből lett a vízesés.
Lelke tükörképe a hatalmas óceán,
kék vízében megtisztulna tán,
de nem, nem maradt egyebe,
mint karjainak végén a tenyere.
Lehajtja búsan az angyal-fejet,
elrejtve két kézzel a szomorú szemeket,
s darukiáltás a csendsikolyt megtöri,
a kelő Nap valós árnyékát megfesti.
Angyal zokog a tenger-parton,
szíve a mennyel már nem dalol,
hívogatja őt régi ég-otthona,
angyali ének száll a bús homlokra.
2014. május 13.