Egy unalmas este, akár a többi. Éppen elfogyasztottam a néger felszolgáló lány által kitett pár fogásos vacsorát, már a desszertet szervírozta, amikor Almássy gróf megszólított:
-
Te is Mr. Kovács, Budán születtél?
-
Igen, ott volt az ősi házunk.
Ha tudta volna, hogy az ősi ház egy sötét üzlet volt csupán, nyilván abbahagyta volna a kérdezősködést. Hadd higgye, hogy hatalmas villában éltem.
-
Ismerted-e Karády Katalint?
-
Igen, sokszor találkoztam vele személyesen, vittem neki virágot is az öltözőjébe, hogy gratuláljak fellépéséhez!
A felesége, egy húsos fazék volt, gömbölyded formákkal, veréb egyszerűséggel, olyan felejthető kinézettel, aki mellett másnap elmegyek az utcán. Most megnéztem jól magamnak: fekete estélyi ruhát viselt, hatalmas karjai szabadon lógtak körte alakú teste mellett. Elképzeltem fiatal korában, amikor húsz kilogrammal kevesebb lehetett. Ugyanilyen jelentéktelen volt, nem hívja fel magára semmi a figyelmet a pénzén kívül. Mr. Almássy jól választott, amikor '56-ban disszidált, s egyből megkérte a kezét az első szembe jövő teremtésnek. Megkapta az amerikai állampolgárságot is a vagyonnal együtt. Ezért más dolga nem volt, csupán álcából hűségesnek lenni, mert azt mindenki tudta róla, hogy rajong a szőke, csontváz kinézetű hölgyekért.
A férfiak a vacsora után hosszú mesébe kezdtek, rágyújtottak egy pipára.
A házigazda, Mr. Lukács ecsetelte, hogy ő soha nem volt szerelmes, aminek nagyon örül, nem akarta ezt az őrületet egyszer sem megismerni.
Elmesélte az egyik esetét egy szőke hajú bombázóval, aki már majdnem levette a lábáról rajongásával, de szerencsére a józan ész erősebb volt mindenféle női praktikánál.
Érdekes, hogy a női szerelmet praktikának, ártó érzelemnek tekinti Lukács, nem tudja magáról, hogy ő a hideg és számító. Maga később érdekből házasodott, ezzel a szőke imádója szívét örökre összetörte, aki azt mondják, az utcasarkon keresett vigasztalást, oda juttatta a keserűség.
- Látta - mesélte Mr. Lukács – amikor Anna a Palacce sarkán árulta magát magas szárú csizmában és vörösre rúzsozott szájjal. Megérdemelte a sorsát, minek a szerelem, az ember nem azért él, hogy efféle szívbajok elvegyék az értelem képességét.
Győzködték engem, meséljek mostani barátnőmről.
-
Nagyon szeretem, még soha nem gondoltam volna, hogy a szerelem ilyen magasságát fogom valaha is megismerni. Amikor vele vagyok, megtapasztalom az isteni gyönyört. Egyszerűen nem tudok vele betelni, együtt szárnyalunk együttlétünkkor a paradicsomba, barátaim!
-
Lehetetlen ilyen szerelem! - közölte Mr. Lukács kissé gúnyosan, bár rémlett neki szőke egykori szerelme odaadása, amit sehogyan sem értett, még olyankor is csupán a pénzen, az üzleten járt az esze, amikor együtt voltak.
-
Csodálatos teremtés! - áradoztam tovább. - Egyszerű, ugyanakkor felejthetetlen! Nem tudok nélküle élni egyetlen pillanatig sem, még munkából is felhívom telefonon, van, amikor hazaszaladok, hogy egy órácskát együtt tölthessek vele.
-
Mivel foglalkozik a csodálatos teremtés?
-
Semmivel, én fizetem neki a lakásának a rezsijét és az ellátását, mióta az első estét együtt töltöttük – válaszoltam.
Még hosszasan beszélgettünk a nőkről és a politikáról, amikor bejelentette a pincérnő, hogy a barátnőm megérkezett
Ekkor belibegett az ajtón a szőke manöken alkatú bombázóm magas sarkú vörös cipőben, bíborszín estélyi ruhában.
Mr. Lukács döbbenten nézett a barátnőmre, Anna pedig láthatóan zavarba jött, gyűrögette kezében vörös retiküljét.
2013. október 30.