Titokzatossága elérhetetlenné
varázsolta szívét,
meg nem fejtett gondolatok
rejtjeleket nem küldtek felém.
Jól tudom, ha óriási a rejtőzés,
annál jobban vonz
az ismeretlenség.
Felruháztam mennyei arccal,
lágysággal, jósággal,
eszményemmé dermedt,
s mint ember-képet
szívembe raktároztam,
örökre beírtam nevét.
Leromboltatott az ideál,
majdnem egy esztendeje,
s nem, máig nem hiszem,
a láthatatlan szál,
mivel kapaszkodtam
egyszer csak elszakad.
Kijózanodva, bánatomban
nagyokat kiáltva
vontam vissza az ezüstfonált,
mely fölött egyetlen szó
lebegett: a szeretet.
Királyok szerelme voltam,
s mind tönkrement,
elpörölésem végtelen.
A Földön éltem tán,
s észre sem vettem,
időm, ifjúságom elszaladt,
emberi szív még nem
tárult fel előttem,
kíváncsivá tett,
ugyanakkor a féltés
és aggódás erősebb.
Jól tudod, egyetlen ok
elég. Már őrzöm a sebedet,
de fájdalmasan szépet,
egyszer talán megmutathatom.
Őrizlek, szfinxem,
Te titokzatos férfi-szív,
neved márványba öntöttem.
2013. november 19.