"Az égvilágon mindent utánozhatunk és meghamisíthatunk, csak a szeretetet nem. Szeretetet nem lehet lopni, utánozni, a szeretet csak olyan szívben lakozik, amely mindenestől képes odaadni magát. Ez minden művészet forrása."
Hermann Hesse
Hétfőnként Raguel a közeli erdőbe ment autóval vízért. Teste olyan tiszta volt, akár a szíve, bármilyen mérget, vagy szennyet tapasztalt, egyből reagált. Így volt a gyógyszerekkel, élelmiszerekkel, csapvízzel, cukros üdítőkkel. Valamikor gyermekkorában szülei igazi gyümölcsökből készítettek szörpöket, azokat még el tudta fogyasztani. Szomjazott. Hiába itta a hűsítő limonádét esténként, valami más hiányzott, amit alig tudott megfogalmazni. A tudás szomját enyhítették a könyvek, a lelke érzékenységét a tiszta hangú melódia, muzsika, a természet szeretetét ezek a hétfői kirándulások, szenvedélyét, az autóvezetést is. Élvezte, amikor a hűs szellő hajába túrt, mint egy szerető, s megborzongott a tájak szépségén.
Felfigyelt egy asszonykára, aki mindig gyalogosan jött két malmon kannájával. Odaköszönt neki és türelmesen kivárta, míg megtelítette kannáit, palackjait. Most is éppen erre tartott zöld szellős blúzban, térdig érő fekete nadrágban. Valamilyen otrombán hatalmas papucsot viselt. Most először figyelte meg közelről, csillogó zöld szemeit, melyekből olvasni aligha lehetett.
- Asszonyom, ha buszhoz siet, töltse meg nyugodtan a kannáit, én ráérek, autóval jöttem!
- Nagyon köszönöm, ritka az ilyen úriember, mint Ön, legtöbbször kivárom a soromat.
Gyorsan végzett és hálálkodva elköszönt.
A következő hétfőn nyolc után már ott várakozott, sejtette, hogy az asszonyka a nyolcas busszal szokott odajönni. Valamilyen kíváncsiság hajtotta, csak egy pár szót akart váltani vele. Mennyi idős lehet vajon? Elég dundi, teste felül vastagabb, látszik rajta, hogy egykor nagyon csinos lehetett, s valamilyen sértődöttség, mely nem mások, hanem az élet felé irányul. Mint akinek minden mindegy már, nem harcol, csak elvisel.
Jött is az asszony nemsokára. Ismét előre engedte és szóba elegyedtek.
- Nem nehezek azok a kannák?
- Megszoktam és örülök annak, hogy végre cipekedhetem.
- Hogy lehet a nehézségnek örülni?
- Tudja, majdnem húsz évig súlyos betegként feküdtem, nem volt erőm semmihez, még a legfontosabb háztartási munkákat sem tudtam elvégezni. S most már járni és cipekedni is tudok. Igaz, hogy ilyenkor ortopéd cipőt kell felvennem, mert a lábaim deformációjával kezdődtek pár éve a fizikai betegségeim.
- Betegségek?
- Igen, érthetetlen és feldolgozhatatlan számomra, mert soha megfázva sem voltam azelőtt. Jól tudom, hogy a betegségek megérdemeltek általában, s már rajtam egyáltalán nem látszik kívülről a szívem szeretete. Ez adja minden időben az erőt ahhoz, hogy a méltánytalan életet elviseljem.
- Talán egy férj?
- Amikor szép voltam és fiatal sem találtam olyan embert, akit szívemmel szerethettem volna. Nekem az ember nagybetűvel íródik, a nemességet keresem mindenben.
- Tudja, drága lelkem, az élet, ha tiszta forrásból ered soha nem változik. Jöhet vihar, hogy felzavarja és a sarat belemossa, vagy akár gonosz gyerekek, hogy ártsanak, beleengedhetnek olajat, vagy bármilyen szennyet, előbb-utóbb az eredendő oxigénnel telített természet győzedelmeskedik.
- Jó is lenne, de késik a győzelem... nagyon sokat... Szólítson Catenek.
- Ne adja fel a reményt, a jóság felette áll mindennek!
- Ha tudná..., engem leírtak sokan éppen a szeretet és a jóság miatt, mellyel folyamatosan visszaéltek. Megjártam a mélység kútjait, többszörösen tapasztalva meg a nyomort, becsületembe gázolást.
- Tehát ezt láttam én minden mindegynek a zöld szemekben.
- Régen minden érzést olvasni lehetett belőlük, nyitott könyvként jártam mindenütt, s ha az igazságérzetemet sértette valami, bátran szembenéztem titkos vádoló pillantásommal az irigyeimmel, mert nagyon sok volt. Most már szinte semmim sincs, amit sajnálhatnának tőlem.
- Van Cate, az, ami eredendő benn, ami sohasem változik, mert őszintén és tisztán folyik ereiben az élet forrása. Tudja mit, ha úgy gondolja, várjon meg itt, elviszem autómmal a lakása kapujáig.
- Nem köszönöm, inkább busszal megyek.
- Megértem az óvatosságát, képzelem, mennyit csalódhatott. Majd jövő héten akkor ugyanitt...
Következő hétfőn Raguel hiába várakozott, s az azután következő hetekben is. Teltek a hónapok, beköszöntött az ősz. Egyszer csak meglátta az ismerős alakot két kannájával. Abban a pillanatban azt érezte, valamilyen láthatatlan fonál indult el szívéből, s szinte örömmel üdvözölte Catet. Az asszony szeme felragyogott, olyan lett a szeme zöldje, mint egy mélyből felbukkanó gyönyör-forrás tisztasága, átlátszó és tiszta.
- Nagyon hiányzott, asszonyom! Szeretném, ha együtt járnánk az erdőt, velem jönne kirándulni is, felkeresni a többi forrást.
- Ha gondolja, szívesen osztozom Önnel az élményekben.
Megbeszélték a következő programot és Raguel gondolataiba mélyedt. Talán egyszer Cate elmeséli az egész életét, gyermekkorát. Egész életében várt egy lélek-nemességű nőre, egy igaz barátra, de hiába. Tudta jól, hogy az okos férfi és okos nő találkozásából adódik az örök-szerelem. Mert az élet olyan, mint a forrásvíz, ha eredendően tiszta, jöhet bármi, semmi sem titkolhatja el, mennyire értékes és felbecsülhetetlen. Ha két emberben ugyanaz a forrás árad, lélekben egynek számítanak, gyakorlatban és elméletben soha nem választhatja őket semmi szét. A szív-szeretet örökké él.
2015. július 29.