A vörös szín az energikus embereké. Kedvenceim a fehér és a halvány színek. Az újnak tudtam csak örülni, amikor egyszer anyám hozott egy használt eperjeles nyári ruhát, nem akartam felvenni, leértékeltnek éreztem magam benne. Nem ismertem még akkor azt, hogy a tárgyaknak kisugárzásuk van, a ruhák az egykori viselőjüket jelentik kisugárzásukkal, érzelmeikkel együtt.
Kaptam egyszer egy meggyszínű kosztümöt, le is fotóztak benne. Hatalmas cirkuszok árán lehetett rám adni az élénk színű kétrészest.
Mégis van egyetlen piros ruhám, amit talizmánként őrzök. Volt férjem szerette, amikor szépen fel voltam öltözve, vásárolt is ruhákat néha. Egyszer elmentünk a város egyetlen butikjába ruhát venni. Mindenféle színű ruha volt, akkor még a zöld taszított engem, az okát soha nem tudtam megfejteni, a kéket munkaszínnek gondoltam. A pirosat próbáltam fel. Vékony derekát két masni fogta át, amit hátul kell megkötni, a megkötő színével azonos minta díszíti a nyakát körben és az ujját, fodros alját is.
-
Ki ez a csodálatos teremtés magának? - kérdezte az eladónő férjemet.
-
Kétgyerekes asszony, a feleségem – válaszolta.
Láthatóan büszke volt az eredményre, bár a külsőségek őt egyáltalán nem érdekelték, ritkán vette észre a külsőmet, a benső világom egyáltalán nem érdekelte. Talán a barátai kedvéért vásárolta a ruhákat is, mert a feleségeik jól öltözködtek.
Vettem piros magas sarkú szandált és táskát is a ruhához. Míg tehettem, mindenféle színű cipőt és hozzávaló táskát hordtam. Amikor kevés volt a pénzem, általában fekete-fehér volt a színösszeállítás, ez is mindig elegáns tudott lenni. A mélypont az volt, amikor csak egyetlen vékony cicanadrágom és két blúzom volt, azt is a Zsarnai-telepen vettem. Abban mentem egyszer szülői értekezletre, ahol minden falusi asszony kosztümben pompázott. Mennyire kiríttam közülük! A férfiak sompolyogtak körülöttem és kukucskáltak be a blúzom alá, mert melltartót nem viseltem, s nem is tellett rá.
Az ötvennyolc centis derekú piros ruha már soha többé nem lesz jó rám, s mert nőies, a gyerekeim nem veszik fel. Ereklyeként őrzöm a szekrényemben, tudom, hogy én vagyok, a ruha engem jelent, s talán egyszer, ha nem leszek, viselője tulajdonságaimat is örökölni fogja.
2013. szeptember 30.