Kórházba került az anya, ahol súlyosan megbetegedett. Hazatértekor meglepetés várta: egy izgő-mozgó foxterrier garázdálkodott a lakásban. A nagyanya hozta meglepetésként. A hat éves részletre vásárolt faragott ülőgarnitúra kárpitját összerágta. Talán így kezdődött a legnagyobb nyomor, bár gyerekkorában volt már benne része.
A nyomor nemcsak a fizikai éhezést jelenti, hanem az értékek pusztulását, leamortizálását, ez a pénztelenség velejárója, s a kutya még rátett egy lapáttal.
Festőművész ismerős elvitte a kutyát, de már késő, tönkretette az ülőgarnitúrát.
A nyomor kiszolgáltatottsága vonzza az aljanépet, a bűnözőket, a ferde hajlamúakat. Így történt, hogy egy leszbikus nő, aki a Centrum kalapos részlegénél dolgozott, kinézte a boltban. Lánya a nagyobbik gyerek gimnáziumába járt. Naponta írogatta a leveleket. Kéjittasan nézte az anyát, szeméből szerelem tükröződött, vagy lehet, hogy csak testi vágyakozás. Érezte, ez nem normális dolog. Majd egyszer engedett, s találkozott az erőszakos ötven éves asszonnyal. Verseket írt, kezdetben Amerikába vándorolt barátnőjének, Erikának címezte szerelmes verseit, akivel, mint később megtudta, testi kapcsolata is volt, miközben a leszbikus férje haldoklott. Régen a ferde hajlamúak férjhez mentek, hogy ne maradjanak szégyenben, titokban tartották hajlamukat, de szemük mindent elárult.
Az anya találkozott vele. Ekkor a ferdehajlamú Erzsike meg akarta csókolni. Ezt követően az anya dührohamot kapott és lesodort mindent az étkezőasztalról úgy, hogy az asztalon hatalmas nagy horpadás maradt. Még egy sérülés a lakásban, s a kávédaráló is összetört.
A gyerekei bejárogattak Erzsike rossz természetű lányához a bérházba. Volt egy róka-féle kiskutyája Vikinek, a hisztérikus leányzónak. Egy hatalmas termetű németjuhász kutya megejtette. Lett három kiskutyája. Kettő németjuhász külsővel született, a harmadik Lüssi hatalmas nagy szőrrel. Harri ott maradt Erzsikééknél, miután az anyjukat eltüntették a lakásból, odaadták ajándékba. Amírt kikönyörögték a gyerekek.
Az anya nem tiltakozott, csak azt kötötte ki, ő soha kutyát sétáltatni nem fog, nem is képes rá, felelősséget kell vállalniuk az élőlényért.
Már volt egy papagáj-kedvenc, Dóri, Dorothea, Dorottya mind a neve lett, egész nap kiengedve szállt a lakásban, természetesen a lányok takarítottak utána.
Amír hamar megszokta új helyét, a gyerekek szorgalmasan szoktatták, vitték rongyot alátartva vizeléskor az udvarra. Hamar megtanulta a rendszert, de nagy károkat is okozott. Teljesen összerágta a kihúzható étkező asztal és székek lábait, a régi diófa asztal faragott díszeit. Persze, felújításra, asztalosra, kárpitosra nem tellett, de az a fontos, hogy még volt mit enniük és úgy, ahogy fizetni tudták a rezsit is.
Két hónapos korában lebénult a két hátsó lába. Parvós lett. Hiába emelkedett, hogy üdvözölje a gyerekeket iskolából hazajövet, nem tudott eléjük menni. Állatkórház, injekciók, sok pénz, de túlélte, felgyógyult. A hátsó lábai haláláig érzékenyek maradtak.
A gyerekek nem szoktatták sétáltató fegyelemre. Már megismerkedtek a sarki utcagyerekekkel, veszélyes elemekkel, s míg ők velük trécseltek, a kutya szabadon volt eresztve. Hiába kérte az anya, hogy tanítsák meg rendesen pórázon sétálni.
A kezdetbeni négyszeri étkezést felváltotta lassan a kétszeri, majd egyszeri. Az előszoba egyik sarkában végig tányérok voltak: egyikben finom pörkölt rizzsel, vagy tésztával, másikban tejföl, a harmadikban májkrém, negyedikben tej, ötödikben víz. Amír akkor kezdett falatozni, az hozta meg az étvágyát, amikor Fifi, a nagyobbik lány sétálótársának kutyája esténként megérkezett és a tányérokhoz futott.
Egyből megette az összes tányérból az ételt.
Nagyon jókat lehetett a kutyával játszani. Kedvenc játékuk a kötélhúzás mellett a kutyaeledel megkeresése volt, melyet elrejtettek különböző helyekre. Hallatlanul éles szimatával hamar megtalálta, s ilyenkor hatalmas taps üdvözölte a győztest. Beceneve több lett: Király, Amingo, Amerigo, Am, Em, Emir, Emerenciás. Amír mindegyikre hallgatott.
Családi házba költöztek, a kutya az utolsó teherautóban utazott. Amint megszagolta az új házat, ment a bútorok szaga után, boldogan ugrándozott az udvaron. Egyből érezte, hogy ez az ő saját területe, amit köteles megvédeni.
Alig várta, hogy valaki jöjjön az utcán, hogy ugathasson, hét még a kutyákat! Öblös hangját az egész utca megismerte, ő is hamar megismerte az ott lakókat.
Készítettek neki kutyaházat. Amír felugrott az ól tetejére és azt hitte, kilátó. Nem akart belemenni. Továbbra is benn aludt a házban, éjszaka is kiszaladt ugatni, nyitva hagyva az ajtókat, mert a kilincseket kiskorában megtanulta kinyitni.
Szép két év után beköszöntöttek a gyászos napok a család életébe, mely az anyát terhelte meg a legjobban. A kutya vinnyogva bújt, keresett magának menedéket. Éjjelente ugatott, ilyenkor a kinn lévő tányérjában még a kutyaeledel is apróra lett lyuggatva. Nem tudta a kutya és az anya, ki, mi ellen kell védekezniük. A ház teljesen szétment rövid idő alatt, az előszoba levált a házról, az ajtókat nem lehetett bezárni, s a mesteremberek nagy ívben elkerülték, megnézés után nem jöttek vissza. Az utcában lakók, ott elhaladók csudájára jártak a háznak és történéseinek.
Ismét költözés egy mini lakásba, a negyedik emeletre.
A lakók jeleneteket rendeztek a kutya miatt, bár a lábai mindig megtörlésre kerültek, s hamar kiismerte a bérház lakóit, nem ugatta meg őket.
Egyik lány elköltözött Dunántúlra, a másik férjhez ment. Az anya egyedül maradt a sétáltatáshoz hozzá nem szokott kutyájukkal a gyerekeknek. Először a kutyafuttatóra mentek bátran, nem tartva semmitől, míg pár hatalmas szabadjára engedett kutya meg nem támadta őket.
Azután a szemben lévő rét lett a szaladgáló, játszóhely. Egy becsibészelt kutyát uszított rá az egyik szarkahegyi lakó, teljesen szétrágta a kutya nyakát is a vadkutyája.
Végül maradt a bérház előtti rész, mely kevés volt a nagy szabadsághoz szokott kutyának, ezért ha tehette, megszökött, visszament első lakóhelyére, estig járta a folyópartot, csavargott.
A szomszéd hatalmas snauzerét meglátva vinnyogva futott be a bérházba, annyira rettenetes volt a látványa is.
Az anya naponta eljárt a nagyobbik lánya ablaka alá Amírral.
Egyikőjükre sem volt már szükség többé. Még naponta megfőzött rájuk, de a vő alattomos volt, nem szólt, csak a lányának duruzsolta, hogy neki mi nem ízlik, meg minek jár oda az anya egyáltalán, miért viliázik velük. Ha elromlott valami a lakásban, s segíteni kellett, egy hétig hisztizett a nagyobbik lánynak, hogy miért ő segítsen.
Egyre rövidebb lett a séta, egyre magányosabb lett Amír és az anya. Pénz nem volt, épp csak hogy át tudta huzatni a családi házban elázott és tönkrement bútorokat, melyeken vastagon volt a szénpor és hamu, ugyanúgy, mint a falakon. Beköszöntött a legnagyobb nyomor. Meggörnyedt negyven éves asszonyt ki látott még? Úgy érezte, felesleges, senkinek többé nincs rá szüksége. Lánya egyre mérgesebb lett rá, mert tízezer forintja mellett nem tellett tejre és kenyérre, egész hónapban szinte csak azt evett, egy hónapban egyszer vett egy vajkrémet. A kutya eledele a lánya által vásárolt csirkeláb lett, amit már nem fogyasztott olyan szívesen, mint a finom pörköltöket azelőtt.
Soha nem lopott kenyeret, mégis ő lett a nyomorultak nyomorultja. 1967 óta tart már a nyomorult élete, de emberségét - saját családja is - beképzeltségnek tekintették, emberi tartását felesleges gőgnek. Már rég leszokott arról, amilyen egykor volt, hogy a primitív ember sértése után egyszerűen átnézzen rajta. Itt olyanok között élt, a jellemtelenség, a közöny, az alkoholizmus, irigység, pletyka, rosszindulatúság látszott az emberek arcán.
A félelem összetartotta az anyát és Amírt. A kutya átvette az anya félelmét, meggyengült az idegrendszere. Féltették egymást. Az anyáért egyedül a kutya aggódott a világon, senki másnak nem volt fontos. A kutya magáért szerette, nem feledte játszópajtását, gondoskodóját a megváltozott körülmények, félelmek között sem.
Majd prosztatarákos lett, hatalmasra dagadt hasát alig bírta cipelni. Megjött az orvos, beadta neki az altató injekciót. Egy orgonabokor tövében nyugszik az emberszerető kutya minden játékával, a gyönyörű és a kék labdával, helyével.
A vége elmaradt, hiszen sorsa miatt soha senki nem hasonlik meg, mint Javert, a törvény őre, s mivel soha senki sem látta be, az anya valóban ember, s egyre durvább szavakat vágtak a fejéhez, vagyis úgy döntött, halála után nincsen szükség gyászolókra, senki se gondoljon rá, miután nem lesz többé. A nyomorult élet tovább tart, mint gondolta, immár tizennégy év eltelt azóta, amióta valójában megöregedett, sőt ijedős aggnak érezte magát, aki már túlélte önmagát. Nem volt védelme a földön, meghurcolt életének igazsága már soha derül ki, s ha napvilágra is jő, már semmi hasznát nem veszi.
Nem mutat az égbe ujjaival, hogy fentről jő a szabadító. Fegyenc-életét cipeli naponta, nem hálás senkinek kapott csapásaiért, karmikus mélységű életéért.
2012. szeptember 14.