A nagy életcirkusz
Christine Busta verse nyomán 1986.
Ezer éve naponta játszák ugyanazt,
Marcangolnak és megemésztenek
A kimeríthetetlen szerepek.
A kosztümök színesek és szédítőek,
A színfal sokszor annyira harmonikus,
Hogy a nézők majdnem elfelejtik,
Ami előtte, közben és utána
A játékosokkal történik.
A rangok tetszenek a tapsolóknak,
Nem tudják, máskor majd ők
Lesznek az áldozatok a porondon.
Biztonságban vannak, mert régen foglalják
Az állítólag nekik járó védett sátrakat.
Egyesek tiltakoznak, de reménytelenül
Ellene és elhagyják a színteret,
Az aszkéta ünnepi cirkuszt,
Mialatt a tömeg a kapunál már
A kijelölt helyekért dulakodik.
Miskolc, 1999. július