Victor Hugo Nyomorultak-ja jut eszembe a prostituálttá tevő háborús időszakről, a hatalomról, ami tehet Fantine sorsáról, a szív nélküli udvarló és a munkáltató, amelyik elbocsájtotta, mikor megtudta, hogy gyermeke van, akit el kellene tartania. Jean Valjain, a volt fegyenc, mint polgármester felismerte azt, hogy a fiatal nő áldozat, sorsáért mások a felelősek, de már későn jött a segítség. Tehát egyrészt vádlottak padjára lehet ültetni az akkori politikai hatalmat, az udvarló szépfiút, a munkahelyi vezetőket és munkatársakat, a léhűtő fiatal férfiakat, akik jeget tettek ruhája alá, hogy megbetegedjen, a kapzsi kocsmáros házaspárt, ahol gyermekét elhelyezte és egyre több pénzt követeltek, holott Cosettet cselédnek tartották. Ez a társadalmi ábrázolás, bár Franciaországban történt most sem változott, sőt visszatértek a középkorba. Nagyon sokan felelősök, bűnösök egyetlen prostituálttá tett nő sorsában, őket úgy látszik, mindenkor felmentette az igazságszolgáltatás. A regény bemutatta azt is, hogy egy fecske nem csinál nyarat, hiába egyetlen emberi nagyság, mint Jean Valjain, sokkal több a rosszindulatú ember, nagyobb az embertelen igazságszolgáltatás hatalma. Javert, a rendőr felügyelő az emberi nagyság előtt meghasonult és öngyilkos lett, mint aki a törvény képviselőjének hitte magát egész életében. Jean Valjain bűne egykor egy darab ellopott kenyér volt, melyet nyomorúságos időben hajtott végre, hogy testvére hét éhező gyermekének enni adjon. Most erről eszembe jut tágabb értelemben az afrikai éhező gyerekek sorsa, akiknek a bordáik is kiállnak, nekik nincs hová menni lopniuk. Először ember kereskedelmet folytatva velük rabszolgának hurcolták el őket, a lányokat prostituáltnak, majd jött a szárazság. Ki felelős a világban történt iszonyatos cselekedetek, történések sorsáért? Fel kell tenni a kérdést, a választ meg kell válaszolni. Szerintem a felelősök erkölcstelen népek lehetnek és teremtőik. Vannak olyanok, mint a Rákóczi tér népe is, akik születetten erkölcstelenek, nem kell messzire menni Chicciolinával, akit óvodás kora óta oltalmaz a fekete levest közvetítők serege, bár maga a romlás virága. Őket nem lehet felmenteni, megmenteni a posványból, mert maguk azért jöttek létre, hogy erkölcstelenné tegyék, megbotránkoztassák a földlakókat.
Jean Valjain hitét megtalálta a püspök Istenében, aki olyan nagylelkű volt, hogy a lopott gyertyatartókat is neki ajándékozta, ezzel a fegyencek között megkeményedett hatalmas erejű embert végleg jó útra térítette, de ő igazából nem azért lopott mert bűnöző volt, hanem mert rákényszerítette a társadalom. Így kellene bíróságokon is eljárni ilyen ügyekben, az emberi nagyságot meg kell óvni, véletlenül se kerüljön hozzá méltatlan helyzetbe, mint amit jelenleg is átélnek sokan naponta, van, aki az öngyilkosságot választja a reménytelenségből egyetlen kivezető útként. A vérük a hatalmat játszókon, rajtuk elfér, nem kergeti őket a vér, mint az egykori zsidó Káint a testvére megöléséért. Játék ez az élet, gonoszok játéka, mely azt igyekszik elérni, hogy kiölje az emberséget és igazságot a világból.
Gui de Maupassant Gömböcét Kosztolányi Dezső fordításában olvashatjuk.
Franciaországot éppen akkor foglalták el a poroszok. Gömböc, vagyis Elisabeth Rousset kisasszony is előlük menekült egy postakocsiban. Útitársai között voltak gyárosok, grófok, szocialista, apáca, akik nem vittek magukkal elemózsiát, bár hosszú volt az út. Észre sem vették őt, míg délután elemózsiás kosarát elő nem vette. Gömböc szívesen megosztotta ennivalóit az éhező és szomjazó szomszédaival, akik azt leereszkedően el is fogadták.
Gömböcnek a múltját már előzőleg végiggondolták, tudták, hogy kocsisokkal is összeadta magát, bár hazafias hite volt.
Késő este érkeztek egy fogadóhoz, ahol egy szőke, fiatal német tiszt fogadta őket. A vacsorázókat megzavarta a kérdés:
-
Porosz tiszt kérdezteti Élisabeth Rousset kisasszonyt, nem változtatta-e meg elhatározását?
Három napig vesztegeltek a fogadóban, mert Gömböc nem volt hajlandó magát feláldozni kényes útitársai kedvéért, akik példákat hoztak fel dicső korokat idézve, amikor a nők átadták testüket valamilyen cél érdekében, mert ezzel a tettével megszabadítja őket a fogságból.
Mikor az apácát faggatták Isten véleményéről, azok elmondták, hogy egy önmagában csúnya cselekedet gyakran dicséretessé válik a gondolat által, mely sugalmazza. Azután meséltek arról, mennyi francia katona életét menthették volna meg, míg itt vesztegelnek.
Gömböcöt rábeszélték megváltásukra. Másnap kora reggel már be volt fogatva a lovaskocsi, valamennyien elemózsiát csomagoltattak, egyedül Gömböcnek nem volt ideje rá. Az előkelő hölgyek, akiket a porosz tiszt megkímélt hasonló ajánlattal rá sem néztek a szégyentelen teremtésre, s mikor falatozni kezdtek, senki nem kínálta meg őt, az apácák, sőt a forradalmár sem. Gömböc szemeiből könny csordogált. Azt gondolták, a szégyenét siratja.
„ Haragudott útitársaira, de egyúttal szégyenkezett is, hogy engedett, és bemocskoltatta magát azzal a porosz tiszttel, akinek karjaiba álszent módon ők kergették.
És Gömböc még mindig sírdogált. Zokogása pedig, melyet nem bírt elfojtani, olykor, két versszak között, belehangzott a sötétségbe”
Ez a rövid történet mutatja az erkölcsi posványt, amiben a világ leledzik ki tudja, mióta. Azok az úri asszonyok, akik bátran vetették volna magukat a csinos tiszt karjaiba lenézték Gömböcöt, mert rávetette a szemét a porosz tiszt. Eladták a lelküket más gyalázatával, de ki tudja, ezek a lelkek hová is kerülnek, valakinek egyáltalán igénye van-e rájuk. Mindegyiküknek a múltjában történt valami titokzatos esemény, de ezeket elsimították rangjuknak köszönhetően.
Eladták Gömböcöt, hogy fellélegezzenek, majd eldobták, mint egy értéktelen lenézni valót. Gömböc sorsában is a háború, a társadalom a hibás, őket lehet ültetni először a vádlottak padjára az egész akkori nemességgel együtt, sőt az egyház képviselőit is, akik Isten nevében rosszat a jó ügyért áldoznak.
Harmadik történetem Emila Zola Nanája. Nana abban a korban élt, amikor a nők álszentként éltek, különösen a nemesek, s akadt néha egy kokott, amelyik megmutatta a meztelenségét, amire az urak kéjittasan vártak, mindannyiukat elragadta a birtoklási vágy heve.
„Nana nem más, mint Anna, Gervaise és Coupeau lánya, akiről a Patkányfogóban már olvashattunk. Az előző regényből megtudtuk, hogy Nana mennyire öntörvényű, makacs, és vad volt már kislányként is. A regény azzal a képpel kezdődik, amikor az urak megérkeznek a színházba, hogy lássák azt a lányt, akiről az egész város beszélt. Természetesen ez a lány nem volt más, mint Nana, aki aranyló szőke fürtjeivel, kerek és feszes melleivel, valamint telt csípőjével teljesen megbabonázta az elit urakat. A meztelen fellépése után a férfiak csak úgy tolongtak az ajtaja előtt, bankárok, üzletemberek, grófok, bárók és más nemes és gazdag emberek adogatták egymásnak a kilincset.” (Wikipédia)
Nana halála a romlás virága végzete volt. Elgondolkoztató igazsága ez a regénynek, mert mindenki ezt az ítéletet mondaná azokra, akik erkölcsi posványban élnek, akik erkölcsi előítéletet győznek le, bátran szembeszegülve az emberek benső törvényeivel, őket megbotránkoztatva.
Nana halála napján tör ki a császárság bukását okozó porosz-francia háború. Halála így jelképes értelmű is.
A háború, a szegénység termeli a prostitúciót, a bűnözést, a lopást. Ilyen esetekben nincs felmentés a mindenkori hatalomnak, a városnak, ahol iszonyatos események történnek, a felelősöket világi törvények szerint kellene megbüntetni, de semmi sem menti fel a romlás virágait, mint tiltott gyümölcsöket és azok ünneplőit. Amíg a férfiak nem jutnak el az emberség szintjére, ami azzal jár, hogy csak szívvel tudnak szeretni, csak szerelemben képesek a testi örömök élvezetére, addig a prostitúció, mint iparág virágozni fog, kitermeli a további bűnöket, kitartja az emberi test kereskedelmével foglalkozó striciket. Amíg egyetlen férfi akad, aki prédaként tekint egy leányra, vagy asszonyra, hogy alantas igényeit kielégítse, addig rend a világban nem várható. Jó lenne a gondolatot is kordában tartani, mert a gondolat tetteket szül, a tettek megbotránkoztatják, megborzongatják a jóra törekvő emberi társadalmat.
2012. május 18.