1992-ben a Nők Lapjától megrendeltem Maria Duval látnoknő asztrológiai jóslatát, elküldtem az akkori fotómat is, mert nem tudtam, csak sejtettem az aszcendensemet. Két hét múlva megérkezett nagy örömömre az elemzés. Tökéletes egészséget írt nekem az asztrológus, művésznek szólított, s közölte, hogy csak kommunikációra ruházzak be, valamint nem tudok elmenni, a gyerekeimnek szükségük van rám, s nekem is rájuk. A szerelem nálam nagybetűvel íródik – elemzett tovább -, erős pontom a nyelvtudomány, az informatika, az érzékiség, gyenge a morfondírozás.
Ezt követően megváltoztak köröttem az események, egyre szerencsétlenebb körülmények közé kerültem, a kommunikációs sikereim csak részlegesek voltak, bár több, mint ezer írásom, dalom, mesém, fordításom, novellám, versem született négy esztendő alatt, szinte hetente megjelentem valahol, könyvekben is.
Mikor már nagy nyilvánosság elé léptem, s kiplakátolták Egerben, hogy gitárral fellépek, s beneveztem egy kiállításra, ahol gyermekműsort szerettem volna adni a cserepeim árulása mellett, egy hangszórót tettek a fejem fölé, mely egész nap hangosan üvöltött. Földig érő kék ruhát vettem fel az eseményre. Két napig bírtam a hangzavart, elmaradt az előadásom, s a rengeteg vallási szimbólumokkal megrajzolt, valamint Jézusos cserepet csak nézegették, ugyanúgy, mint a gyermekeknek rajzolt mini állatfigurásokat, senki sem vásárolt. Két nap alatt kész voltam, idegileg megterhelt a bömbölés, összepakoltam és hazamentem.
Kórházba kerültem, s a furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok vettek körbe, befolyásolták minden tervemet velem együtt. Már a hangom haza menésem után megváltozott, kommunikációs leépülésem ezelőtt nyolc évvel tetőződött be, amikor véglegesen megnémultam, s megbénultam, elfelejtettem még a helyesírást is. Ez lett a kommunikációs sikereimből, az elmenetelemből innen, s hatalmas nyomor havi tízezer forintos járadékkal.
Tavaly elmentem ingyenes hallás vizsgálatra, ahol egy Marianna nevű hölgy közölte, hogy mindkét fülemre fülhallgató kell. Magam alá kerültem, nem tudtam feldolgozni, hogy a hallásom is megsérült, ennyire megsemmisültem, nem mentem vissza a hallókészülékért.
Közben folyamatosan diagnosztizálták a mindig újabb betegséget, mely mind a nyolc és már majdnem húsz évvel ezelőtt történt eseményekkel függött össze. Odalett az egészségem is.
Tavaly elvették a közlekedési támogatást, olyankor veszek hétezer forintért helyi bérletet, amikor össze tudom gyűjteni az orvosi vizsgálatok, kivizsgálások időpontjait, de akkor nem marad ennivalóra pénz, még szerencse, hogy ebédet fizetek, bár egyre csökken a mennyiség, de legalább a napi meleg étel biztosítva van.
Nem tudok menni orvoshoz, csak drága vonaljeggyel, s minden kórház négy átszállással közelíthető meg, úgyhogy ha nem esik az eső, a legközelebbi szakrendelőbe, kórházba a félutat nem veszélyes környéken gyalog teszem meg.
Vasárnap mesélte egy asszony az állomáson, hogy ő ingyen utazik, s kilencven százalékos kedvezményt kap a vonat közlekedésre is halláskárosodása miatt. Ekkor eszembe jutott a tavalyi vizsgálat, gondoltam, ha már ennyire tönkre mentem, legalább az utazási gondjaimon enyhítsek, kérek ismét hallás vizsgálatot.
Másnap reggel felhívtam telefonon Mariannt, de nem volt bent, tizenegyre kaptam is időpontot. Ott nagyon sok barna bőrű között ültem, valamennyien diagnózis felállítása miatt voltak ott, melyről a papírt ötezer forintért adják ki tavaly óta. Éppen veszekedés volt a pénz miatt, amikor beléptem. A hallás vizsgálat papírjával kell elmenni a fülészetre, ahol kiértékeli az orvos, s már lehet kérni magasabb juttatásokat, ingyenes közlekedést. Nagyon restelltem magam, hogy én is erre a sorsra jutottam. A vasárnapi hölgy azt a tanácsot adta, hogy rá kell játszani a tavalyi eredményre, hogy nem hallom a hangokat.
Hosszas várakozás után rám került a sor. Elmondtam, hogy tavaly nem jöttem vissza a fülhallgatókért. Bal fülemen egyáltalán nem tudok aludni, annyira fáj, egyensúlyzavarom is van, nem tudok tömegközlekedéssel utazni, erre kaptam gyógyszert, ami a fülben lévő ereket tágítja.
Mindenféle erősségű hangot rezegtettek a füleimbe, s én mindig vártam egy darabig, később szóltam, hogy hallom. Biztos voltam benne, hogy sikerül a rájátszás.
A vizsgálat végén a hölgy kiállította a papírt, le is fénymásolta nekem az eredményt, s közölte, hogy teljesen egészségesek a füleim, tavaly óta meggyógyultak.
Én nevetve megköszöntem, hiszen végeredményben örültem annak, hogy a tavalyi vizsgálat volt talán téves, s megkönnyebbültem egy kicsit, hogy életem első csalási kísérlete kudarccal végződött, melyre a jelen helyzetem kényszerített. Az anyagi körülmények hatására változik az ember, olyanokra rákényszeríti az élet, melyek ellenkeznek becsületével. Meg lehet-e tartani az emberséget nyomorban, erre válasz volt ez a történet. Már értem az öngyilkosságokat kiúttalan helyzet miatt, értem, milyen áldozatot követel a becsület sárba tiprása. Eszembe jutott egyik történetemből az idézetem:
„Nagy bűn egyetlen ember, vagy jószág nyomorba döntése is…”
2013. május 23.