Kohut Katalin: A játékos önfejlesztés

 

 

Az emberek valódi személyiségét a játékok során ismerhetjük meg a legjobban. Lehet a játék bármilyen, még egy társasjáték során is lehet következtetni sok mindenre. Kiderül, tud-e veszíteni az illető és nagylelkű-e, vagy irigy, kapzsi, vagy adakozó. Ilyenkor fény derül arra is, mennyire szeret középpontban lenni, milyen vezéregyéniség rejtőzik benne, amivel talán maga tisztában sincsen. Egy karácsonyi karaoké megmutathatja nemcsak azt, hogy milyen az énekhangja, szeret-e énekelni, hanem a szereplési vágyat is jól kifejezi.

Mondjuk egy születésnapra időzített bingóval a gyerekek személyiség jegyeit lehet fejleszteni azzal, hogy a nagyobb jutalmak mellett apróságokat is csempészünk az ajándékok közé. A gyereknek meg kell tanulnia azt, hogy egy szem cukor is örömöt tud okozni, azt, hogy az apróságokat is értékelni kell.

Ugyanígy járunk el akkor, amikor közösen festünk cserepet ajándékba a szülőknek, vagy kreatív munkákat találunk ki számukra. Még a gyerek tudja, hogy a kézzel készített ajándék sokkal értékesebb annál, ami pénzen megvehető. Ez valamikor kamasz korban kisiklóban van, akkor válhat esetleg a többiek hatására követelezővé. Itt már hibás az iskola is az egyenruhák kiiktatása miatt, a megengedett divat hóbortot elősegíti, vagyis azt, hogy otthon erőszakosan vásároltatják meg a legdrágább ruhákat, eszközöket.

 

A gyereknek születése óta folyamatosan beszélni kell, nem gügyögve, babanyelven, hanem úgy, ahogyan egy másik emberrel is érintkezünk. Az emberként kezelt gyermek már egy éves korában kimondja az első szavakat, sőt már ekkor az addig hallott dalokból kiválasztja a neki tetszőt és egyszer csak énekelni kezdi. Másfél éves korára már annyi dalt megismerhet, hogy a nagyobbacska gyerekekkel lehet játszani zenei kitalálós játékot. Csodálatosan nyilvánul meg a gyermek születési személyisége. Az is, hogy mindenben első akar lenni, valamint a nagyobbik gyerek nagyvonalúsága, ahogyan enged a kisebbnek. Gitáron, vagy zongorán pengetett általuk ismert dalokat kell kitalálniuk, két pontot ér, ha tudják a dal címét és előadóját. Ilyenkor nem a győzelem a fontos, hanem a játék és a közös éneklés öröme, mellesleg nemcsak akusztikailag fejlesztjük, hanem logikailag is.

 

Nagyobb gyermekekkel már lehet nyelvi játékokat játszani. Hosszú vonatút, kocsiút alkalmával értelmes elfoglaltság mondjuk a hárombetűs szó folytatása úgy, hogy egy betűt mindenkinek ki kell cserélni benne. Végtelen a játék, örömöt okoz mindenkinek, mellette fejleszti a nyelvi érzéket is, a tiszta logikát. Nem is vesszük észre, amikor a gyerek már saját játékokat alkot maga és mások örömére.

 

A játék segít az emberré válásban, az öröm állandó megélésében és a problémamegoldás fejlesztésében. Játsszunk, mert akár hisszük, akár nem, az élet játékokból áll. A legszerencsésebb hivatás az, ami a hobbink is egyúttal. Játék, amit hobbi szinten űzünk, amit szeretünk, legyen bármilyen kreatív munka: növénytermesztés, vagy főzés, sütés. Játék a zenélés, a színház, az éneklés, bármilyen művészeti ág, mint a versírás. Az élet így művészet és állandó sikerélmény.

 

2016. január 5.