Volt egyszer egy hintalovam,
Rajta vadul vágtattam,
Testvéremen jót nevettem,
Lóra ülnie nem lehetett.
Öcsém felbőszült miattam,
Mögém osont ő hamar,
Meglökte a fehér lovat,
Összetörtem arcomat.
Ömlött a vér az orromból,
Visítozott a torkom,
Bátyám éppen arra haladt,
A bűn így rajta maradt.
Apa elverte jól a fenekét,
Bátyám sírt is ezért,
Nem tudta, más vétke miatt
Kapott ütés-nyomokat.
Öcsém magában nevetett,
Ilyen hogyan lehetett?
Bírta lelkiismerete,
Fura gyerek-csemete.
Kopott fehér hintalovam
Múlt-emlékemben rohan,
Nagyapa nekem faragta,
Örökségbe rám hagyta.
2012. november 11.