Szégyellni kellene magam talán?
Azt mondta Cseh Károly,
az országnak kell miattam restellkednie.
Nem értettem.
Szükségem volt rád
a világosság megnyilvánulásához.
A fenti nap sorsforduló volt,
ismét csalódtam.
Az igazságérzetem fellázadt.
Már akkor megszüntetni akartál
a képzelt francia varázsló helyett.
Egynek mindent lehet,
a többiek gyerekek,
osztályozni kell őket,
míg az Istenük kegyet
gyakorol felettük.
Védelem nincs itt butaság ellen.
Én provokáltam az Istent,
mikor kértem megalázása törlését.
Az Isten külön védelmet élvez,
soha másnak ennyi udvarlója!
Saját törvényeidet áthágod,
mikor Istenedet védelmezed,
kérése parancs számodra.
Az Isten megaláz, tisztul,
nemesedik, mindenki fölött pózol,
néha lehajol a pórokhoz.
Csalódásom rettenetes,
világot vesztettem:
bizalmat, emberséget, igazságot.
Igazság? Hol a te lámpásod?
Tán félelem adja a hatalmát?
Ember-szeretetet löktél
a sötétség karjaiba,
aztán megtapostad közönnyel,
hallgatással, lenézéssel.
Kevesebbet ér, ki szenved,
méltatlanul tűr,
s fájdalmát önti szavakba,
mint a gátlástalan törtető?
Igazság, hol van a pajzsod?
Hová rejtetted el erős karodat?
Tán soha nem léteztél,
csak én képzelődtem?
Majd egyszer számon kérem,
de addig a csendet becézem,
s várok.
2015. augusztus 13.