H.Kohut Katalin: Vizek zúgása a fejben

 

 

Jelenések könyvében megírták,

a népek bábeli zűrzavara

sokféle vizeknek zúgásaként

nép néven emelkedik állandóan

Petőfi Sándor óta a törvény felé.

 

Tombol azóta özönvízként a primitív,

gályarabként dolgoztak kezdetben

Solohov népei, majd mexikóiak,

a világ minden részét eljárta a tömeg,

mutatva mélységes medrét,

dobálta tajtékozva őrültségét.

 

Miskolc-Tatárdomb Iker házában

lefeküdtem a Vörös Oroszlános

antikrisztus elpörölése végén

beavatás miatt várva a szentlélekre.

Ekkor azt éreztem, a tüdőm felől

feltör valami, emelkedik,

már egészen a számnál járt,

amikor meghallottam a fejemben

a bibliai sok vizeknek zúgását.

 

A nép tehát szimbolikus,

a tömeg jelenti és igénytelenséget,

mely megtámadott minden

tökéletest és emberséget.

 

Most már tudjuk, a törvény

felbuggyant a tüdőmből,

mint életbuborék,

a fejemet elborította

a négy kerék zúgása.

 

A négy kerék négy évszakot jelent,

aminek én voltam az Istene egykor,

ellenkezik azóta az elveszített

magasabb rendűbb logikával.

 

2017. március 17.