H.Kohut Katalin: Tavaszi újjászületés
Mikor tavasszal zöldbe borulnak a rétek, megannyi énekes madár zengi az újjászületés dalát, az állatok, akik hangyaszorgalommal gyűjtötték télire az eleséget, meg a megérkezett afrikai énekes madarak kiéhezve a rügyekre, zöld hajtásokra együtt mulatoznak, tort ülnek a napéjegyenlőség ünnepén, miközben a fákon fütyülő férj, egykori Philemon keresve aráját, egykori Paradicsom kapufa őrző társát, Katalin Istennőt, mesébe merülve, hogy senki se tudja meg, mi történt egykor, a magasabb igazság birodalmának szimbólumaival énekelik Katalin Nap-dalát:
Fenséges vagy, kedves,
fény-szemed is nedves,
hívunk ünnepelni,
Napod eldalolni.
Kívánságunk parancs,
jöjj hozzánk vérnarancs
színedben, ébredezz,
nincs többé Ózd, sötét est.
Az emberek észlelték a vérnarancs színben ekkor a hajnali párás, habfelhős eget áttörő világosságot, a teliholdas lányregényes titokzatos éjszaka hölgye elbúcsúzott tőlük, pihenni készült a világ álmot hozója örökkévalóságig, mert az álom nem lehet valóság, sem valóság az álom, az emberek nem élhetnek örök-jelenében az egykori Idő-folyónak, a nappal arravaló, hogy értelmes mindenki számára saját tehetsége szerinti szakmáját űzze a boldog emberiség, lássa a lényegét a mindennapoknak, a szeretetnek, mely elfedi a rosszat, az egykori bűnt, amit már csak a mesék őriznek a fekete világokkal együtt szimbólumokban. Régen a jók azért írtak meséket, így énekelve meg, mi történt velük, mert nem volt törvény a földön, a mesevilágban minden tökéletes volt, mindig a jók voltak a győztesek.
Az emberek köszöntötték a vérré vált Napot közösen:
Hajnalban hajnal előtt
emelkedtél drága hölgy,
szeretet-szívünk megnőtt,
zöldjével int a vas-völgy,
vas-kapu kőfala ép,
Istár-Vénusz feltárult,
a lankás leborul eléd,
mese-világ elámult.
Naphölgyünkké fogadunk,
hitvesünk vigyázunk rád,
örökké veled vigadunk,
kislány, itt a kapufád.
Tavasz van, minden ember éke és hajának, szemének értelme, fénye, életnek menedéke, embereknek tökéletessége, híre és törvénye, zöld lakodalom, melynek nászi hintajában két szerelmes utazik az egykori Idő-folyón nappal és éjjel tartoznak a világnak, egymásnak számadással, hogy a szerelem és a szeretet áradjon az állatok, emberek szívébe, töltse be fészkeiket, házaikat a legmagasabb rendű törvény, tisztelet egymás, mások iránt. Az emberek és állatok együtt zárták le a tavaszi napéjegyenlőség ünnepét zöld esküvőjén a szerelem isteneinek:
Hallelujja, zeng a himnusz,
örök szépség zöldell nimbusz,
verseny-kánon tavasz-csöndben,
hír terjed, koncert a mennyben.
Két Isten, ha nászuk frigy lett,
elmondhatjuk, jövőnk meglett,
soha többé nem árt senki,
dalunk dúdolja mindenki.
2017. március 16.