Maszatolok az égsárban,
talán rejthet egy kis időtlenséget,
kapcsolatban lehet harmóniában
véletlenül kevert türkizkékem
zavart lépésemmel,
mert így zarándokok
a mindenségbe mezítelen,
kék talplenyomatokkal
kagylólenyomatként,
halld búgásából bezárt múltamat.
Állandó ellentéteimből,
a sárga Nap fényéből,
örökzöldek pompájából
folyamatosan önmagát megalkotó
kékellő óceán és levegő
a patyolat-fehéret elfedi.
Bárányfelhőim bégetnek
zöld ígéret-legelőt,
míg szívemből kék ér
kiáltja a világba:
Nyitnikék!
2017. április 18.