H.Kohut Katalin: Mondd, hogy örökké szeretsz
Majd ha elolvadnak az örök-telek, s szívemben lüktet a szeretet, többé senki sem kérdi, mi van veled,
akkor mondd, hogy örökké szeretsz engem!
Majd ha a nap hétszeresen tündökölve szórja aranysugarát, s egyformán simogatja minden szép haját,
mondd, hogy örökké szeretsz engem!
Majd ha álmaid valósággá válnak, s szívek ideálra többé már nem várnak, szeretlek, mint hű társad,
akkor mondd, hogy örökké szeretsz engem!
Majd ha az északi szelek egyszerre üzennek örök-szerelmet a többi égtáj faleveleit űzőinek,
akkor mondd, hogy örökké szeretsz engem!
Majd ha a hűs óceánok kék vizei és a sós tengerek haragos zöldjei egy ritmusra árasztják a fehér sziklákhoz a mélységnek öröm-himnuszait, sirámként oromhoz verve habos tajtékjait,
akkor mondd, hogy örökké szeretsz engem!
Majd ha a hófehér fellegek angyalrajai és a szürke felhők síró könnyei közé örökségünk szivárványjelén megjelenik tűzlánggal a felirat, szerelem otthona a mindenség-tudat,
akkor mondd, hogy örökké szeretsz engem!
Tudom, más lesz minden, megtudjuk azt is, hogy a kékségek színét a zöldellő természet és sárgálló fénycseppekben aláhulló Nap tüze adja, s ha felismerjük, hogy a szerelem valójában nem más, mint szívünk, lelkünk összeforrása és örök időkre szól az egy testben létezés.
Majd ha a gyertyák a sírokon nem halált ünnepelnek, faggyúcseppjeit felszippantja az örökkévalóság, többé senki szívének lakóit nem veszi el múlandóság,
akkor mondd, hogy örökké szeretsz engem!
Majd ha itt leszel velem, s mindennapunk karácsonyt ünnepel, akkor ne engedj el sohasem kedves, éreztesd velem Te minden csúftól mentes, hogy örökké szeretsz engem!
2017. április 13.