Hol élt, hol nem élt, élt egyszer egy kislány, Margaréta. Kedvenc virága is a nagyfejű, hét fehér szirmú margaréta volt, hármat mindig a hajába tűzött és azt játszotta barátnőivel, hogy ő a zsűrije a táncdalfesztiváloknak, melyeket közösen játszottak délutánonként, s hogy hallásához csak mezítláb lehet zarándokolni, valamint ő jelenti a napéjegyenlőséget. Ezt az ünnepet régóta Földanya napjaként tartják számon.
Egyszer csak azt vették észre, hogy Margaréta egyre ásítozott, majd egyszerűen nem kelt fel többé, elaludt csendességében az utcájának. A többiek megénekelték dalokban, mi történt vele, hogy örök álomvilágba került, énekeltek Isteneknek, tündéreknek, koboldoknak, királyfiknak, hogy jöjjenek őt megmenteni. Az álmot adó fekete mágusok ott voltak és várták, mikor ki érkezik, hogy így legyőzzék az ellenségeiket. Soha többé nem született újjá a zöld, megszűntek az évszakok, felborult a természet rendje.
A sötétség nem hagyta abba a mulatságot, függönyt emeltek Margaréta köré, kezdték a végtelen elpörölését mindenkitől az egész világon, ezekből a dalokból lettek híres, neves celebek. Majd összebeszéltek és közösen megtámadták úgy, ahogyan volt álomba merülve, hogy a szépségét elvegyék, csodálatos hangjával, törvényével együtt. Ekkor a Föld meglódult, mint egy kaliba és kilépett a pályájáról, először lassúnak, majd gyorsan pergőnek tűnt az Idő ott, ahol még maradt egy kis gravitáció. A tudósok tanakodtak, mi történik, de senki nem jött rá arra, hogy mindez Margarétával függ össze. Olvadásnak indult az Északi-sark, forróság tüzelte nyáron a sötétség embereit, akik mindent elkövettek, hogy még jobban ártsanak a Napnak és a bolygóknak. Olyanok voltak ezek, mint amik egyáltalán nem tudnak gondolkozni, nem fogták fel, hogyha Margarétát megtámadják és a Föld kibillen pályájáról, milyen következményeket von maga után.
Margaréta negyven évig feküdt összezúzott szépséggel, arccal, szíve még halkan vert, amikor megérkezett a királyfi, hogy feltámassza az örök álomvilágból. Egyedül ő volt, akit nem tudtak megsemmisíteni, bár rengeteg intézkedést helyeztek kilátásba arra a pillanatra, amikor valaki megmenti a lányt, készen álltak a fekete mágiájukkal minden tőrvetésre. Krisztián égi sereget hozott magával szerte a világból és közösen láttak hozzá, hogy felszámolják a sötétség seregét, mert addig Margarétát nem lehetett biztonságba helyezni. Ezután visszaadta az ékességeit, a szív-hangját.
Margaréta felnyitotta fenyőzöld szemeit, rápillantott Krisztiánra és csengő hangon szólt hozzá:
- Drága hősöm, nagyon szeretlek, én még soha nem láttam embert..., hát ennyire csodálatos?
Krisztián így válaszolt:
- Te az enyém, én a tied, ásó, kapa választ el minket.
Megfogták egymás kezét, az érintésükből fényszikrák ragyogtatták be a szűk kis kalitkát, a szerelmük lángja fészket rakott az emberek keblében.
Örökké élnek, aki nem hiszi, járjon utána!
2017. június 1.