Drága Gyuszi, félve mondom a nevedet,
mert még bennem van az éles tőr,
mit közösen viseltünk borsodi sorsként.
Nagyon szerettük, féltettük, óvtuk egymást,
Te engem és én Tégedet.
Nem értettük, mi történt velünk,
értetlen néztünk a világba,
nem volt segítségünk,
nem volt könyörület,
nem kegyelmezett Magyarország
az utolsó Kohut embereknek,
kiket lezárt határok mellett fogadott
Hunnia börtön elme néven.
Megcsonkítottak Kupai Janika, Tas Gyuszika helyett,
mert dadogtak, Sziámival, értetlenül,
mert azok kommunikációs bénítók voltak egykor.
Egyből születésed után megtámadtak,
csúfolt a Hunnia elme orvosaival dadogósnak,
felvágták szikével a nyelvedet.
Hogyan és mi módon mondhatnám el Neked,
feltámasztanálak, de félnék Tőled,
mint apától, amikor meghalt.
Álltam némán a ravatalozóban,
majd álmomban megijedtem, mikor megjelent
rettenetesen együtt Irénkével,
mutatva nekem gyerekverseket,
hogy azokat én fogom megírni.
Panaszkodtam neki, amit soha nem tettem volna,
mert nem akartam, hogy fájjon neki,
hogy nekem nincs mit ennem
és nincsen kabátom.
Nem tudtalak jóllakatni, drága Gyuszi,
nekem sem volt ennivalóm,
a semmiből kellett etetnem két gyermekem,
eltartanom a férjemet.
Angyalnak hittél ekkor, jólesett,
nem tudtam, hogy préda lettem,
kiállítva célpontnak latrok elé.
Fájt nagyon a szíved,
mikor híreszteltek engem,
csúfoltak Téged, könnyed sem hullhatott,
ahogyan nekem sem, mikor
adtam fel csomagot az otthonba,
Müller kivégzői között,
ahol csonkítottak és bénítottak
afrikai angyalként.
Nevették és kifigurázták
szegényes küldeményemet,
a kis kávémat, mellyel osztoztam Veled,
a kevés cigaretta, melyet a lányom vett mindig,
teher lettem én is a gyerekeknek,
koldusa Miskolcnak, halálnép helyett,
nekik kellett engem kitartani,
mint akinek már minden mindegy,
már mindent ki fog bírni
csapások helyett.
Náci Gábor helyett az elmeosztály
bevitetett a ricsei láger helyére
perverzként, X alakban kettévágták az arcodat,
mert Vonának nincsen személyisége.
Ugyanezt tették velem A.Marianna
arc nélküli Évája helyett a sátánnak,
mert ezek emberformában voltak megalkotva
emberek világa ellen egykor.
Kecskés Emil helyett nem engedtek tanulni,
majd engem sem ismétlésben Illés doktorék
azzal, hogy nem bírja az idegrendszerünk a tanulást
Kecskések és minden Farkas helyett.
Mikor a freudista játékos ricsei orvosa anyádnak
mondta, hogy házasodnod kell a gyógyulás miatt
a freudisták helyett elvetették Veled
a menhelyi Éva elmebeteget,
nekem összerándult a szívem,
nem bírtam elviselni a család-alázást,
nem akartam elmondani,
mert tudtam, hogy Téged és engem
nem szerethetett senki sem.
Csodálkoztam Piri nénin, miért
ment az esküvődre, miért vált
részesévé a gyalázatnak.
A nevünket utolsó magyarként
az ivánkai elmeosztálya Müllernek
mai napig mocsokba dönti
már harminc esztendeje,
akár, mint a Kohut Katalint,
nővéredet, akit megtámadtak közösen
azzal, hogy mire vág fel,
addig néz ki valahogy a szőkéik helyett,
míg meg nem mukkan.
Mikor küldött ide T. Judit nemi csapás,
amit a saját elméje tett pszichiáterré,
azzal, hogy megcsonkítottak Téged is,
már nem voltam magamnál,
1991. óta tartott a játéka a médiának,
hogy minden Isten jön engem megmenteni,
imádkoztatva minden éjjel
százszor a miatyánkat, meg az üdvözlégyeket,
ahogyan Veled tették ugyanezt
a pulyaszeplősítő B. bányász sorsaként,
megtámadva az ózdi fekete mágusok által,
amik az albérletedben magasra repítették a tárgyakat,
szállt minden a levegőben,
s Te harcoltál a láthatatlan ellen.
Elhittem, Neked mindent elhittem,
ahogyan Te énnekem,
hogy mindez gonosz ismeretlen erők játéka,
mi nem ismertük a rosszat, a bűnt,
a csúnyát, a torzat, semmi világit.
Románia többmillió éve tartott fogságban Téged,
fényevésen éltél mindig víz nélkül,
ahogyan én, egykori Vénusz-csillagként,
fogságban, étel és forrásvíz nélkül.
Ketten lettünk összetéve most
célpontnak Románia által,
én magyar kislányként, Te mackóként,
levágtuk egymás angyal tincseit,
mikor lefotóztak minket.
Mikor már nem aggódtam Érted,
akkor már nem voltam magamnál,
hipnózisban volt az egész család,
minden szerepet, könyvet,dalt, éneket,
egykori történelmet, filmeket
rajtunk végrehajtottak, nem tudtam róla
két évvel ezelőttig.
Mikor meghaltál a születésnapod után
leutaztam, nem éreztem semmit,
a szívem már halott volt,
csak ettem bábként a süteményt,
mit anyám öccse, Jancsi áldozónk hozott.
Nevetett a hullaboncoló,
meg akartalak nézni, meggyőződni,
tényleg halott vagy-e,
nem hittem el, hogy megtörtént,
nem volt igazságunk, jóvátétel,
kivizsgálása a velünk történteknek.
Semmin éltél, étel, ital nélkül
1967. óta, hogy bírtad ki?
Ki mosott Rád, mikor én már nem bírtam,
ki adott Neked ajándékot
a szeretet-ünnepén?
Annyi mindent el kellene mondani,
Rólad és rólam is,
de lehetetlen, nem bírnám ki,
hogy itt legyél, apa is,
hogy halljátok, lássátok,
mit tettek velem,
mi történt.
Gyuszi, ha egyszer lesz pénzem,
díszsírkövet készíttetek,
odaviszlek, márványtáblára
írom, mi történt, miért bántottak
Téged a magyar nyelv miatt.
Szeretlek, nekem most is élsz,
nem halhat meg a szeretet.
2017. március 21.