A kékség gyászruhát öltött,
míg bírta, szárnyát emelte,
a kék vászna összeöltött,
halott lett az anyaszülte.
A köd sűrült, az óra megállt,
kegyetlen lett a kék Idő,
ifjú még nem viselt szakállt,
barázdás-lét lett eljövő.
Régen a kék angyal munka
hőseként, példaként meredt,
míg az éhbér volt soványka,
a lelkes szív kettérepedt.
Megkékült mára mindenség,
az ember halad dúdolva,
szárnyaiban rejlő fenség
kékségét magába vonta.
2017. április 10.